Klímaaktivisták ugrálnak a zebrán és ijesztgetik az iskolába tartó szülőket: „ha nincs kémiatanár, nem tudod, mitől mérgező a gyár.” Kioktatnak: nem csak a gyereked, hanem te is kegyelemkettes vagy, ha nem érted, hogy csak a haragoszöldek menthetik meg a bolygót. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője. A környezetvédelem alapvetően konzervatív politikai magatartás, amelyik a helyi természeti értékeinket óvja. A klímaaktivizmus ellenben baloldali viselkedésforma, amelyik a globális gazdaságpolitika és a hatalmi viszonyok megváltoztatását célozza. Míg a baloldal a kapitalista társadalmakat teszi felelőssé a természet kizsákmányolásáért – diszkréten hallgatva arról, hogy mit susognak az Aral-tó habjai a létező és a működő szocializmus zöldpolitikájának különbségéről –, addig a konzervatívok a helyi kulturális és környezeti értékeket gyarapítják.
A baloldali és jobboldali környezetvédelmi politika között igazi különbség a helyi értékekhez és az egyéni felelősséghez fűződő viszonyban érhető tetten. Roger Scruton Zöld filozófia című könyvében vezeti be az oikophilia fogalmát. Az oikophilia az otthon szeretete. A konzervatívok nem a klíma és a globális folyamatok miatt aggódnak, hanem közvetlen környezetük érdekében cselekszenek. A családjukkal, szeretteikkel és a városukkal törődnek, míg a klímaaktivisták önmaguk, az emberiség és a bolygó állapota miatt aggódnak. Az otthon szeretetét a politikában lokalizmusnak hívjuk, míg a klímaszorongást a globalizmus részének tekintjük. A kétféle magatartásból pedig eltérő viselkedésformák következnek. Scruton szerint a baloldali szavazók a kormányzattól és különböző nemzetközi szervezetektől várják minden problémájukra a megoldást. Nem gondolják, hogy nekik is felelősségük van az őket övező folyamatokban, csak elszenvedői azoknak, áldozatok. A baloldali kultúrában az áldozati póz erkölcsileg is igazolja magatartásukat: ők jók és akik mást gondolnak, azok ostobák vagy gonoszak. Ezért akarják rákényszeríteni a többieket, hogy gondolkodjanak és viselkedjenek úgy, ahogy ők. És közmeghallgatásokra járnak, ahol dühtől eltorzult, vörös fejjel üvöltöznek. És azt hiszik, hogy ezzel meg is tették, ami tőlük telik, hiszen elkiabálták félelmeiket, próbálták a helyes, globális céloknak megfelelően befolyásolni a gonosz helyi kormányzatot. Nem gondolnak arra, hogy akik azt mondják nekik, hogy „gonosz hatalmak áldozatai vagytok, ezért jók vagytok, mi majd megvédünk benneteket a világ végétől, a félelmetes klímakatasztrófától”, azok becsapják őket. A konzervatívok azonban otthonukként tekintenek a városukra és felelősséget vállalnak érte. Tudják, hogy az ő cselekedeteiken múlik, hogy milyen lesz környezetük. Olyan helyi szervezetekben próbálják szépíteni Debrecent, amelyek közösségi kerteket ápolnak a Vénkertben, fákat ültetnek a Csapókertben, vagy természetvédelmi programokat szerveznek a Nagyerdőn. Nem a kormányzattól vagy nemzetközi szervezetektől várják a megoldást: felelősséget vállalnak önmagukért és lakóhelyükért. Rendet tesznek maguk körül, óvják saját értékeiket.
Miért hazudoznak tehát elképesztő zöldségeket a baloldaliak a helyi gyárakról? Miért tartanak megfélemlítő felvonulást a polgármesterünk háza előtt olyan globalista szervezetek és fizetett csatlósaik, mint az Amnesty International? Nem azért, mert Debrecenért aggódnak, hanem azért, hogy megfélemlítsék a polgárokat. A céljuk az önkormányzat megszerzése és kifosztása, hogy oda üldözzék a gyárakat, ahonnan a pénzüket kapják. Márpedig akkor Debrecen gyarapodásának vége, hiszen mint azt Németországban is látjuk, a haragoszöldek a gazdaság gyilkosai.
4.6692