A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület vezetője, Kozma Éva körül múlt pénteken kirobbant botrány kapcsán – leginkább az előzményeket kevéssé ismerők körében – gyakran …
hell1693
-
-
-
-
Élt egyszer egy nagyravágyó és erőszakos bárány. Mivel nyájában kicsinyei anyját nagyobb megbecsülés és szeretet övezte, mint őt, irigyen rátámadt. A többiek látták ezt …
-
-
Négy évtizedes fennállását ünnepli a Thomas Mann Utcai Idősek Klubja. A klub története 1984-ig nyúlik vissza és habár eltelt azóta negyven év, ma is …
-
Miért jött Magyar Péter Debrecenbe? Mit üzent a debrecenieknek? Kiállt egy színpadra a Nagytemplom előtt és több ezer emberhez beszélt. A színpadon egyetlen debreceni …
-
Itt járt a minap nálunk egy ember. Azt nem mondhatom, hogy „szakálla volt kender”, mivel gondosan belőtt séróval, fehér ingben és farmerban volt egy …
-
Az istenekhez, szentekhez fohászkodás egyidős az emberrel. Különösen nagy baj esetén kérjük a segítségüket, amikor az emberi erő és akarat már kevésnek bizonyul elűzni …
-
Volt egyszer egy farkas, aki a bárányok között nőtt fel. Jól ment sora, de egy nap rátámadt párjára, a bárányok pedig ezt látva kivetették …