Ma két módja van annak, hogy létrehozzuk kulturális önazonosságunkat: az első a lokalitás, a második a globalitás távlatából jelöli ki helyünket a világban. A két távlat nehezen összeegyeztethető. Míg az emberek többsége önmagát nemzete nyelvén, szűkebb közösségének és családjának hagyományai által határozza meg, addig létezik egy csoport, amelyik a lokális közösségek fölé kerekedne. Ők a globalisták, ami politikai, gazdasági és művészeti csoportot is jelent – olyan embereket, akiknek nincs hazájuk, csak bolygójuk, nincs nemzetük, csak fajuk.
A baloldali progresszív művészek a globális ideológiát öntik formába. Számukra nem lokális identitások vannak, hanem globális megatrendek, amelyekkel a provinciális, törzsi hitek állnak szemben. Hogy miként látnak bennünket, közép- és kelet-európaiakat, arra a legjobb példa a Borat című film. Borat az, aki Európa keleti feléből jön: büdös és műveletlen, falujából antiszemitizmust és bizarr szokásokat hoz, és nem érti a globális világot.
Azt gondolnánk, hogy nincs olyan magyar ember, aki a progresszív világ mítoszait választaná sajátja helyett. Számos oka lehet azonban annak, hogy valaki a világfalu identitását ölti magára. Ekkor azonban el kell fogadnia új helyét: ez pedig frusztráló és kellemetlen. A globalizált világnak hazánk a perifériáján fekszik, kultúrája onnan szemlélve provinciális. Az olyan nagy mítoszokat, mint a jogállamiság, a zöld vagy LMBTQ+ ideológia mi csak távolról ugatjuk. Éppen ezért egy olyan művész, aki hazánkból került a Földbolygóra, csak elmaradott lehet, ami miatt nem magára és nem is az identitását adó ideológiára fog haragudni, hanem ránk, vidéki bunkókra. Ezt leírni persze nem meri, de képzőművészeti alkotásokban meg fogja jeleníteni, mivel azt hiszi, hogy azt már nem értjük.
Hogy mit gondolnak rólunk, Debreceniekről a progresszív művészek? Jól szemlélteti ezt a DrMáriás néven ismert karikatúrafestő. Egyik új művének címe és témája: Orbán Viktor brüsszeli nyomásra bocsánatot kér az állatvilág LMBTQ képviselőitől, megáldja őket, majd megkéri, hogy legyenek szolidárisak a hamarosan hozzájuk a városból menekülő hetero állatokkal és emberekkel. A népi-urbánus ellentétet vicceskedve tematizáló festmény alkotója nyíltan kifejezi, hogy mit gondol a vidéki heterókról és az őket képviselő politikusokról. Progresszív aktivista, hatni és tanítani akar. Aki úgy véli, hogy ez a művészet feladata, annak ott a helye kiállításain – városunkba is jár olykor –, akinek azonban ez kevés, unatkozni fog. Hozzá hasonló tanító szándék jellemző Gerhes Gáborra, aki egy debreceni tárlaton azzal hozta kellemetlen helyzetbe vendéglátóit, hogy oda egy Kósa Lajosról készült mellszobrot vitt. Amennyiben kiállítja, személyi kultusz dúl a városban, amennyiben nem, cenzúra, de mindenképpen botrányos állapotok uralkodnak. És ők pontosan ezt gondolják rólunk: vidékiek vagyunk, törzsi szokásaink rabjai, akik Borathoz hasonlóan nem értik a globális megatrendeket. És mivel ezek a művészek azért frusztráltak és elkeseredettek, mert mi vagyunk többen, ezért lenéznek és megaláznak bennünket: önérzet kérdése, hogy ezt ki hogyan tűri.
Fí