Ezópus gyakran hagyta ott házát azért, hogy hosszabb időt töltsön Athénban, s ilyenkor jószágai magukra maradtak a jászolban. Az állatoknak jó okuk volt arra, hogy féljenek a környéken élő farkasoktól, ezért megbízták maguk közül a kutyákat, hogy szervezzék meg védelmüket. Nem tetszett azonban a szamárnak, hogy a kutyák mindenféle szabályokat alkotnak biztonságuk érdekében, és úgy vélte, inkább kellene neki dirigálnia, mint a csahos ebeknek. Kifigyelték ezt a farkasok és egy éjszaka megkísértették. Azt ígérték neki, hogyha ráveszi a többieket, hogy elkergessék a kutyákat, ők majd megteszik a szamarat a jászól urának, és vezetésével mindenkit megvédenek a csahosoktól. Tetszett ez nagyon a szamárnak, és támadt is egy remek ötlete. Éjjel keserű füvet dobott a kútba, majd reggel az mondta, büdös a vize, mintha megmérgezték volna. Másnap már a többi állat is gyanakodva ivott a vízből, mikor a szamár így szólt: a kutyák dobhattak dögöt a kútba, hogy megmérgezzék őket a húsukért. Néhány állat ezt el is hitte, hiszen hallották, hogy Debrecenben is ez történt, amikor a város gonosz vezetői akkumulátorgyárral mérgezték meg a hiszékeny polgárokat. Gyanús volt azonban a dolog egy vén ökörnek és úgy gondolta, a kút mellett tölti az éjszakát.
Amikor látta, hogy a szamár odasündörög a sötétség leple alatt, így szólt: „Lám-lám: ki mérgezi hazugságaival kutunkat!” Mándi László a pestiek bérence, azért kapja tőlük a fizetését, hogy hazugsággal mérgezze Debrecen kútjait. Ha hiszünk neki, úgy járunk, mint A farkasok és a bárányok című mesében azok, akik elárulták otthonuk választott vezetőit. Ne hallgassunk a szamárra!”
-4.6692-