Kezdőlap » Orbán: a virsli finom étel, de ne nézzük meg, hogyan készül!

Orbán: a virsli finom étel, de ne nézzük meg, hogyan készül!

Írta: pannka98

Így szemléltette a miniszterelnök azt a tárgyalási folyamatot, melynek eredményeként hétfőn megszületett a három évre szóló minimálbér-megállapodás. A kormányfő emlékeztetett: jó ideje nem volt példa ilyen mértékű, előre rögzített béremelésre; az Európai Unió tagállamait is figyelembe véve az elmúlt harminc évben csak egyetlen alkalommal történt hasonló.

Orbán Viktor kiemelte továbbá: a három éves program eredményeként 40%-kal nő a minimálbér, ami – a várható inflációt figyelembe véve – 29%-os reálbér-növekedést jelent. A folyamat az átlagbéreket is magával húzza majd, ennek révén belátható időn belül elérhetővé válik az 1 millió Ft-os átlagjövedelem hazánkban. A történelmi mértékű emelés előfeltétele, hogy 2025-ben legalább 3%-os gazdasági növekedés legyen, ez pedig békeévet, viszonylagos nyugodt körülményeket feltételez – hangzott el. 

A miniszterelnök szerint a gazdaság eredményességét növeli várhatóan, hogy hamarosan jelentős beruházások lépnek termelő fázisba Debrecenben, Győrben és Szegeden, valamint elkészül a Budapest-Belgrád vasútvonal is. A Demján Sándor Program keretében 1410 Mrd Ft jut a magyar kis- és középvállalkozások tőke- és exportfejlesztésére és beruházásaikra, melynek révén ezek a kisebb cégek átlagosan megduplázhatják méretüket, kapacitásukat is növelve.

Nem kétséges tehát, hogy a bérmegállapodás nyertesei közé azok a debreceniek is feliratkozhatnak, akik – nem kevesen vannak immár – az elmúlt években itt megtelepedett cégeknél vállalnak munkát. 

Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke szintén üdvözölte a megállapodást, egyben közölte: további feladat még az ágazati tarifarendszerek szélesebb körű kidolgozása, a kollektív szerződések rendszerének erősítése a gazdaságban.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára ambiciózusnak, s az összes érintett felet figyelembe véve motiválónak nevezte a hétfői megállapodást. Az elért eredményt jó kompromisszumnak tartja, mivel – a rögzített klauzula révén – megmaradt a rugalmas beavatkozás lehetősége.

Berzétei Ákos – a Nézőpont Intézet gazdasági elemzője – a megállapodás több éves jellegét emelte ki, mint a munkaadók számára pozitív externáliát, mely a távlati tervezésben nyújt lényeges segítséget.

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink