2026. 10. 15.
A Tisza politikai környezetében rendre előkerül a vád, hogy az előző kormány idején a kulturális támogatások odaítélését a szakmai szempontok helyett a politikai lojalitás határozta meg. Most érdemes megnézni, mit mutatnak az „új korszak” első támogatási döntései.
Az NKA augusztus 8-án közzétett listája szerint az Apolló Kulturális Egyesület kétmillió forintot kapott A párizsi gyors című előadás bemutatására, miközben Alapi Tóth Zoltán, az egyesület elnöke aláírta a kulturális támogatások kiszámíthatóságát sürgető, Tarr Zoltánnak címzett nyílt levelet – mutat rá a Tűzfalcsoport. Az előadás helyszínéül szolgáló pécsi Escargo Szobaszínház termeit a vezető nyilatkozata szerint piaci alapon a Tiszának és a Tisza-szigeteknek is bérbe adják, a párt- és szigettagságot azonban cáfolta.
A Jurányi Ház vezetője, Rozgonyi-Kulcsár Viktória ugyancsak kétmillió forintos támogatásban részesült, míg a Spinoza Színház Közhasznú Egyesület másfél millió forintot kapott. Utóbbi színpadán Magyar Péter 2024-ben kampányolt, Rozgonyi-Kulcsár pedig az NKA Előadó-művészetek Kollégiumának vezetője lett. Ezek a tények – különösen a Tisza és a hozzájuk köthető influenszer-lincselő különítmény alaptalan vádaskodásait figyelembe véve – mindenképpen bizonyos kérdéseket vetnek fel. Különösen annak fényében, hogy a Tisza köreiből érkező bírálatok éppen a korábbi támogatási rendszer állítólagos politikai elfogultságát ostorozzák. Mert ha a politikai közelség a korábbi kormány idején elfogadhatatlan volt, akkor az új hatalomhoz közel álló szereplők támogatása sem intézhető el egy vállrándítással.
A kulturális korszakváltás mércéje szerintünk ugyanis nem az, hogy kicserélődnek-e a kedvezményezettek, hanem az, hogy mindenki ugyanazon átlátható és szakmai feltételek alapján juthat-e közpénzhez!
Ha pedig csak a támogatottak politikai kötődése változik, miközben „a régi rendszer” ellen hirdetett elvek háttérbe szorulnak, akkor könnyen lehet, hogy nem korszakváltás történik, csupán helycsere a pénzosztás körül.