Ismerek egy nőcsábász költőt, aki öregségére hatalmas lehetőségeket fedezett fel a klímaaktivizmusban: egy csomó fiatal bölcsészlányt!
Csatlakozott a mozgalomhoz és hamarosan eljött a pillanat, amikor arról döntöttek, hogy párosával rögzítik magukat egy gyár kerítéséhez. Kedvenc bilincsét vitte, de a meleg és a sajtó miatt leszedte róla a prémet. Elégedett volt párjával, de a kölcsönösség hiányzott. A lány öt perc múlva felismerte szorult helyzetét és közölte, hogy akkor menne. A lírikus azonban kibökte, hogy véletlenül otthon felejtette a kulcsot. „De nézd a jó oldalát: több időnk van felhívni magunkra a figyelmet! Mi lenne, ha csinálnánk valami őrültséget?” – lelkendezett. „Inkább kérjünk segítséget, mielőtt ittfelejtenek bennünket!” – válaszolt a csaj. „Ez a baj veletek, zöldekkel: az örök pesszimizmus!” – morgott hősünk szerepéből kiesve, miután pedig elárulta magát, egy mozdulattal kikattintotta a játékszert és lemondott a mozgalomban betöltött pozícióiról.
A történetben minden benne van, amit tudni kell a klímaaktivizmus pesszimista és naiv vonásairól. Sokan hajlamosak összetéveszteni a borúlátást a realizmussal. Azt gondolják, hogy ők csak a valós veszélyekkel próbálnak szembe nézni, pedig indokolatlan félelmeikkel küzdenek. Mint Greta Thunberg, aki hat éve posztolta, hogy a bolygó öt éven belül lakhatatlanná válik, majd tavaly törölte apokaliptikus vízióját. A rettegő ember kiszolgáltatja magát annak, aki igazat ad neki és táplálja szorongását azért, hogy megmentőjének szerepében tetszelegjen. A pesszimisták ideális célpontjai a politikai cukrosbácsiknak. Naivitásuk miatt a legjobb alanyai a negatív kampányoknak. Ezek túlzásba viszik a problémák súlyosságát azért, hogy hangsúlyozzák a cselekvés sürgősségét.
Debrecenben is ez történt az akkumulátorgyárral. A jószándékú és megértő szakemberek felhívták a figyelmet a veszélyekre. Ezután a félelemkeltés érdekében démonizálták ellenfeleiket, például a korrupt fideszeseket, akik eladták vizeinket a környezetszennyező kínaiaknak – pedig ez már elsőre is elég nagy marhaságnak hangzott. A munkahelyteremtő beruházásnak ezáltal sikerült olyan keserű ízt adni, hogy ma már nincs, aki örülne a városban gyümölcseinek.
És kinek jó mindez? Ki nyer a hiszékeny debreceniek félelmein? Ki bilincselte magát kaján vigyorral a naiv, pesszimista emberekhez? Az olyan globalista szervezetek képviselői, mint az Amnesty International, és kitartottjaik, a baloldali pártok.
A nőcsábász költő elszólta magát, ezért hoppon maradt: nem tudta kihasználni a bölcsészlány naivitását, aki először ugyan azt hitte, hogy a bilincselős akcióval a bolygót fogja megmenteni, de hamarosan rájött, hogy csak a szoros testi kontaktust teremtette meg egy szatírral. A politikai cukrosbácsik azonban sokkal kifinomultabb módszerekkel rontják meg a közerkölcsöket. Az a céljuk, hogy hazugságaikkal aláássák Debrecenben a politikai rendszerbe vetett bizalmat, erősítsék a cinizmust és a kiábrándultságot a polgárok körében, ezáltal pedig gyengítsék a várost. Ha céljaikat elérik, külföldi gazdáik hazájukba csábíthatják a befektetőket, és itthagynak nekik bennünket. Mi pedig élvezhetjük majd a szoros testi kontaktust a baloldallal.
4.6692