Kezdőlap » Malter, avagy a debreceni „Soros-fészek”

Malter, avagy a debreceni „Soros-fészek”

Írta: hell1693

Kiss Norbert, jobboldali blogger a következőt mondja a Debrecenben működő, az USA budapesti nagykövetségéhez és a Soros-hálózathoz köthető szervezetekről:

Debrecenben a Malter nevű hely az, ahová begurulnak a dollárok az amerikai nagykövetségtől ugyanúgy, ahogyan Brüsszeltől és a Soros-hálózattól is. Évek óta mondjuk, ők pedig évek óta tagadták és hazudtak róla, most már nyíltan vállalják. Nem tehetnek mást, hiszen nyilvános lett a támogatások ténye.

A közelmúltban itt járt David Pressman, amerikai helytartó, hogy eligazítást tartson a dollárcivileknek, a dollárújságíróknak és egy-két baloldali politikusnak, akik az amerikai érdekeket szolgálják Debrecenben.

Kiss Norbert azt mondja: Rossz hírem van Pressman elvtársnak, ugyanis Debrecen a debrecenieké, és nem fogjuk hagyni, hogy Amerikából megmondják, hogy hogyan éljük a mindennapjainkat.

De nézzük meg, hogy kik fészkelnek idebent a Malterban!

Az Alternatív Közösségek Egyesülete, amelyet az elmúlt években közel egymilliárd forinttal támogattak külföldről, és körülbelül egy tucat baloldali szervezetet tömörít maga alatt, és itt fészkel mindegyik. Itt volt és figyelmesen hallgatta az amerikai présembert, az Amnesty International, a feketeöves sorosbrigád, akik a világ számos pontján szerveztek már tüntetést, és zavarták meg a békét, úgy, ahogy legutóbb Debrecenben a polgármester családja otthonánál hetvenen ordítozva.

Itt volt és figyelmesen jegyzetelt a Debreciner, a debreceni dollármédia, (a látogatás után pár nappal kaptak is majd’ 10 millió forintot) amely egyfajta vidéki Telexként, fapados 444-ként üzemel, és mindig csak azt írja meg, hogy szerintük Debrecenben minden rossz, és csak a tüntetésekről szeretnek lelkesen tudósítani.

Hiába öntik tehát ide a dollárt, mi megőrizzük Magyarországot magyar országnak, nem támogatjuk, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, nem támogatjuk az illegális migrációt, és nem szeretnénk a gender őrületet sem Debrecenben, ahogy Debrecen Pride-ot sem szeretnénk. Akkor sem, ha mindez a most még egy darabig demokrata vezetésű amerikai kormánynak, és Pressman úrnak nagyon nem tetszik.

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink

1693.hu – Minden jog fenntartva.