A suli teljesen más lett az új szabályok miatt, amit már a bejáratnál észre lehet venni. Tavaly még a nikotinfüggők ácsorogtak a kapu mellett, csoportokba verődve szívták el az utolsó délelőtti cigit. Ma ugyanott a dopaminbetegek nyomkodják a mobiljukat, csupán néhányuk szájából lóg ki a bagó, de ők sem szólnak senkihez. Ahol egykor még néhányan kis csoportokba verődve hódoltak szenvedélyeiknek, ott most magányos tömegek ácsorognak bamba tekintettel. Miközben bent minden ezzel ellenkező irányban változott.
Sokkal több ismerősöm lett például, mint amennyi korábban volt. Mivel az emberek látják egymást a folyosókon, rövid idő alatt rájöttek, hogyan lehet megkülönböztetni az egyes személyeket a többiektől csupán a külalakjuk alapján, és már olyanok is akadnak, akik köszönnek egymásnak, pedig nem egy osztályba járnak. Egyszerűen csak megismerik a másikat valami miatt – tetszik a pulcsija, a mosolya vagy egyszerűen csak szimpatikus, ahogy gesztikulál beszélgetés közben. Olyan osztályról is hallottam, ahol rájöttek, hogy többen vannak, mint ahogy azt korábban hitték, mert néhányan úgy jártak be, hogy nem voltak fenn az oszicsopiban a meszendzseren. Most a személyes kapcsolatokkal barátságok és szerelmek szövődnek: jobb híján.
Ha szünetben belépsz a terembe, akkor azt tapasztalod, hogy vannak, akik kártyáznak, mert mobil nélkül különben unatkoznának. Mások beszélgetnek vagy seftelnek a tilalom alá nem eső nintendókkal és mp3 lejátszókkal. Az egyik osztálytársamról kiderült, hogy tud beszélni és nevetni, sőt még humora is van: pedig korábban nem szólt senkihez. És rájött, hogy tetszik neki egy lány, akiről nem is tudta, hogy két éve minden nap ugyanabban a teremben próbálják túlélni a nemzeti alaptantervet, mivel a drága a perifériális látásán kívül ült egy másik padsorban. Az órákat pedig mindenki más technikával próbálja kibekkelni. Van, aki a szünetek között szundít egy kicsit. Mások kínjukban beszélgetni vagy levelezni szoktak, esetleg rajzolgatnak a füzetükbe vagy olvasgatnak. Haverom megpróbált fémpénzeket és tollakat pörgetni az ujjai között, de hamar előre ültették, mert azt hitték róla, a pad alatt mobilozik.
Szóval minden megváltozott. Rettenetes állapotok uralkodnak: totál kivan mindenki. Nem tudom, kik alkották és miért ezeket a szabályokat, de elég genyák voltak. Gyakorlatilag kinyírtak bennünket: nincs hová menekülnünk az unalom elől. Ott ülünk a tanteremben és nézzük a falon az órát, hogy meddig kell még kibírnunk. Akadt, aki csak emiatt volt kénytelen megtanulni, hogyan kell leolvasni a számlapot, a telefonján ugyanis digitális kijelző virított. Ebből lázadás lesz: mozgalmat kellene alakítanunk, küzdenünk az infokommunikációs szabadságjogainkért, meg tüncizni egy kicsit, hogy jól megijedjenek tőlünk!
4.6692