Kezdőlap » Jobb most egy ekkora nagy pofon a nemzeti 11-nek, mintha a vb-selejtezőkön kaptuk volna

Jobb most egy ekkora nagy pofon a nemzeti 11-nek, mintha a vb-selejtezőkön kaptuk volna

Írta: pannka98

Ha szeretsz egy futballcsapatot, mindig kitartasz mellette, nem csak akkor, amikor megy a szekér. Nem a “bezzeg románozók” károgásán döbbentem meg a német KO után, hanem azokon, akik gyalázkodtak, pedig az eb-selejtezőkön sokuk nemzeti színbe borulva szelfizett, a skót meccs után pedig örömködtek. Amikor kikaptunk 3:1-re Svájctól, amikor kikaptunk 2:0-ra a németektől az eb-n is, akkor a lelátón ugyanolyan hangerővel, ugyanolyan szenvedéllyel énekeltük a himnuszt a kapu mögül “nemzeti tizenkettedikként”, mintha mi nyertünk volna, ugyanúgy, ahogyan szombat este is tették a drukkerek, akik ott voltak Düsseldorfban. Ez az igazi szurkolás! A táboron most sem múlt semmi.

11 játékos volt pályán szombaton, nem csak Szoboszlai, az egész csapat felelős a súlyos vereségért, nem csak ő vagy épp Rossi. Többet nem játszhatunk így, akkor sem, ha kirobbanó formában játszó, világsztárokkal teli világszinten Top 10 válogatott az ellenfél. A teljes stáb levonta és levonná a megfelelő következtetéseket a mérhetetlen és érthetetlen sárdobálás nélkül is. Igenis hiszek ebben a csapatban, a szövetségi kapitányban, és abban is, hogy ez a mostani a lehető legerősebb formáció, ettől még a 444 vagy a sportoldalak önjelölt szakértői sem hiszem, hogy jobbat tudnának alkotni a rendelkezésre álló erőforrásokból.

Kedden a bosnyákok ellen lépünk pályára, hazánk futball katedrálisában, le kell magunkat porolni, és megmutatni, nem véletlenül jutottunk ki a legutóbbi 3 kontinensviadalra zsinórban, nem véletlenül vertük meg az angolokat 4:0-ra idegenben, ahogy ugyanabban a kiírásban ezt a nemet válogatottat sem véletlenül győztük le. Akkor a Nemzetek Ligája csoportban egyébként magunk mögé is utasítottuk a csoportban a németeket és az angolokat. Aki egy cseppet is gondolkozik, az már akkor is tudta, az nem a realitás, ott valami csoda folytán magasan az ereje és az elvárások fölött teljesített a csapatunk.

Ja, és tessék békén hagyni Gulácsit…, de tényleg! Nyolc védést mutatott be, és talán a második és a negyedik gól védhető lett volna, de gyakorlatilag semmilyen szoros emberfogásra, ésszerű helyezkedésre vagy érdemi ellenállásra nem volt képes a védelmünk a nemet sztárok ellen, akik 23 alkalommal alakítottak ki helyzetet.

Egy a nemzet, egy a csapat, csak a piros, a fehér és a zöld, jóban-rosszban! Hajrá, Magyarország!

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink

1693.hu – Minden jog fenntartva.