Kezdőlap » Fontos kérdések a porondon!

Fontos kérdések a porondon!

Írta: pannka98

Sűrű volt a magyar miniszterelnök programja az elmúlt napokban. A hét második felében a nagy múltra visszatekintő Cernobbio Fórumon vett részt Olaszországban, majd hétvégén a szintén immár hagyományosnak tekinthető kötcsei pikniken. A felmerülő kérdések jelentőségét az adja, hogy azok a közeli hónapokban jó eséllyel napirenden, valamint jövőbeli életünkkel kapcsolatban meghatározóak lesznek.

A nemzetközi fórumot a Comói-tó partján 1975 óta rendezik meg – az idei volt az ötvenedik alkalom –, s mindenkor számos nemzetközi közéleti szereplő, a politikai, tudományos, intézményi és üzleti élet jeles képviselői teszik itt tiszteletüket.

Orbán Viktor három nagy kihívásról beszélt a rendezvényen, ezek a béke, a versenyképesség és a migráció kérdése. Az Európa előtt álló legsürgetőbb feladatok egyikeként jelölte meg a kommunikációt, mint a tűzszünet előfeltételét, a tűzszünet viszont a létrehozandó béke értelemszerű alapfeltétele. A miniszterelnök szerint félreértés az, amikor egy béketerv összeállításával kezdenék a béke megteremtését. Szükségesnek látja továbbá a békemissziót oly módon, hogy – mivel a háborúzó felek egyike sem óhajtja jelenleg a tűzszünetet – azt egy nemzetközi kontextus nyomása kell, hogy elősegítse.

Földrészünk versenyképessége érdekében Orbán szükségesnek látja a 2020-ban jóváhagyott Green Deal (európai zöld megállapodás, amelynek célja, hogy az Uniót 2050-re „klímasemlegessé” tegye) újragondolását, példaként említve az EU – kínai autók behozatalának megnehezítésével kapcsolatos, az üzleti élet szereplőinek érdekeivel ellentétes – nyári döntését. Álláspontja szerint lényeges feltétele a versenyképességnek a konkrét célokhoz kötött kooperáció révén olyan megfelelő befektetési környezet kialakítása, mely vonzó lesz a megtérülést kereső tőke számára. A téma kapcsán a kormányfő elmondta még, hogy novemberben egy versenyképességi paktumot kíván tető alá hozni az EU tagállami vezetőivel.

Az őszi amerikai elnökválasztást érintve elhangzott: mivel a jelenlegi adminisztrációval szemben Donald Trump a megállapodások (dealek) politikáját követné a mostani gazdasági blokkosodási folyamatok helyett, nem lehet kétséges Európa érdeke az elnökjelöltek tekintetében.

A migrációval kapcsolatban a magyar vezető kifejtette: a kimaradás lehetőségének biztosítása alapvető, mivel a bevándorlás egyértelműen a nemzeti szuverenitás területe. Szerinte csakis az érintett nemzet és annak képviselői dönthetik el, kívánnak-e migránsokkal élni, nem pedig az uniós tisztségviselők.

A miniszterelnök vasárnap egy rövid összefoglalót tett ki Facebook-oldalára a Kötcsén, zárt körben elhangzottakkal kapcsolatban. Itt egy cselekvési tervet említ, mely lényegében egy békeköltségvetés a 2025-ös évre. A gyermekek után járó adókedvezmény megduplázása szintén kívánatos, mivel az infláció jórészt felemésztette annak korábbi értékét. Továbbá kidolgoztak már egy, a kis- és középvállalkozói réteget támogató, a valamikori Széchenyi-tervre „hajazó” programot is.

Orbán, a március 1-jén megüresedő jegybankelnöki szék kapcsán kitért az összehangolt gazdaságirányítás fontosságára is, megemlítve Ludwig Erhardot is, aki gazdasági miniszterként, később kancellárként, a második világháborút követő két évtizedben a nyugatnémet gazdasági csoda egyik kulcsfigurája volt. Az összehangolt gazdaságirányítás igénye – ez is kiolvasható a miniszterelnök írásából – kormányátalakítást feltételez a jövőben. Bizonyos hírek szerint a Nemzeti Bank elnökének Varga Mihály jelenlegi pénzügyminisztert jelöli majd a miniszterelnök, míg Nagy Márton gazdasági miniszterként folytatná a munkát tavasztól.

Fotó: Mandiner

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink

1693.hu – Minden jog fenntartva.