Ahogy arról az üzletem.hu és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség is beszámolt, Debrecen egy újabb lépéssel előrébb jár mind a gazdasági, mind pedig a technikai innovatív fejlesztések terén más, akár regionális, akár pedig országosan is a hazai nagyvárosok tekintetében. A debreceni sikertörténetet, már Európa számos és jelentős gazdasági konferenciáján egyedülálló példaként említik.
Az már nem számít hírnek, hogy a BMW csoport iFactory-jának munkálatai a tervek szerint haladnak, viszont az igen, hogy a több mint 2 milliárd eurós projekt legújabb fejleményeként nemrégiben megnyílt a telephelyen épült Képzési Központ.
2023 őszén szeptemberben indult az a duális képzési program, amiben a hallgatók hároméves képzés alatt ismerik meg a mechatronikai technikus, az elektronikai technikus, a gépjármű mechatronikai technikus, valamint az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakmákat és sajátítják el a legkorszerűbb oktatási eszközökkel felszerelt tantermekben és csúcstechnológiás gyártási környezetben a jövőre nézve szükséges tudás. Így a ma legkorszerűbb infrastruktúrával felszerelt BMW Group Gyár Debrecen munkavállalói és a duális szakképzési programjában résztvevő leendő munkatársai a legjobb szakmai tudással fognak bírni, hogy 2025-ben, az új Neue Klasse modellgeneráció első példányai az utakra gördülhessenek.
Addig a képzésen résztvevők megismerhetik a legmodernebb technikai eszközöket és megoldásokat is, így a képzést követően jártasak lesznek a robotika, a 3D nyomtatás, valamint az Ipar 4.0, köztük, a virtuális és kiterjesztett megoldások világában, továbbá az elektromobilitás és a gépjármű-diagnosztika területén is. „A képzés hangsúlyos részét jelenti ezen túl az úgynevezett soft-skillek fejlesztése. A tanulók ennek jegyében egyebek mellett kommunikációs és prezentációs technikákat, illetve projektmenedzsment készségeket sajátítanak el, illetve az egészségtudatos életmódról is behatóan tanulnak.”
Ezekkel a célokkal nyitotta meg a BMW a kétszintes Képzési Központját, amely a BMW csoport munkavállalói képzésének és a vállalatcsoport duális szakképzési programjának egyaránt fog otthont adni.
„A vállalat ezáltal több, mint 2 milliárd euró befektetéssel fog 2025-től kizárólag tisztán elektromos meghajtású járműveket gyártani, évente 150 000 darabos kapacitással.
A Debrecenben készülő modell fogja megalapozni a kizárólag tisztán elektromos járművek számára kifejlesztett új járműarchitektúrát, a NEUE KLASSE-t.”
bohem
Forrás: https://uzletem.hu/vallalkozo/kulcsjelentosegu-a-bmw-uj-kepzesi-kozpontja/rsslink/rss2
Fotó: https://www.hans-brandenburg.de/unternehmen/aktuelles/detail/bmw-neue-klasse/