A debreceni cívis polgárokról kevés jellemzőbb tulajdonság juthat eszünkbe, mint a makacs jellem, amelynek segítségével mindig két lábon a földön álltak. Tisztában voltak köteleségeikkel és jogaikkal, pontosan ebben a sorrendben. Ez a világnézeti szilárdság alapozta meg, hogy jogaikat nem engedték csorbítani és bár sokszor volt lehetőség a debreceni polgárok számára a könnyebb utat választani, de nem adták fel, őrizték szabadságukat.
Kijelenthetjük, hogy nem voltak a kompromisszumok elkötelezett hívei. Amikor a modern közéletben önfeladás árán nyert előrejutásról olvashatunk, esetleg feladott elvek árán kapott kiváltságokról, akkor ideje felidéznünk azt a zord, makacs, gyakorlatias jellemet, amely az elmúlt öt évszázadban olyan magasba emelte az egykor volt cívisek örökségét.
Amikor arról olvasunk legújabb nyilatkozatában, hogy Magyar Péter lemondana a magyar szuverenitás egy részéről annak érdekében, hogy hazánk hozzájusson a politikai okokból befagyasztott, de hazánknak járó EU forrásokhoz, akkor meg kell szólalnia a fejünkben a vészcsengőnek, miszerint az önfeladás nem lehet a hosszútávú siker útja. Az önként vállalt szolgaság az eljelentéktelenedéshez vezet és nem a sikerhez.
Kép: Arcanum