Április 11-én ünnepeljük Debrecen város napját. A cívisváros 1693-ban, ezen a napon kelt oklevélben kapott szabad királyi városi rangot. Hosszú út vezetett idáig.
A magyar középkor végén, a mohácsi csata idején csak egy volt a sok alföldi település közül, de a török kiűzésének időszakára már megkérdőjelezhetetlen módon jelentős várossá vált. Érdemes feltennünk a kérdést, hogy tudott szintet lépni otthonunk egy olyan sok traumával történt időszakban, amely a három részre szakított Magyarországot jellemezte?
A városok nagy többsége olyan környezetben létesült, ahol a földrajzi adottság kedvező volt: folyók átkelőhelyein, hajózható öblökben, hegységek lábainál, vagy érclelőhelyek közelében. Debrecen esetében ezek egyike sem állt fenn. Azonban kereskedelmi utak metszéspontjában helyezkedett el, amelyet az ország három részre szakadása csak még jobban felértékelt. A Királyi Magyarország, a török hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség hármas határai mentén fekvő Debrecen sokszor három felé adózott, hogy a polgárai mindegyik politikai entitástól biztonságban legyenek. A kereskedelem, a kálvinizmus és a megalakuló Református Kollégium felvirágoztatta a várost a válságokkal teli időszakban úgy, hogy a korszak végén megerősödve jött ki a vérzivataros évszázadokból.
Nem nehéz meglátni a hasonlóságot a XXI. század válságokkal teli időszaka és a múlt között. A gazdasági válság, a klímaváltozás, a koronavírus-járvány, és a migrációs válság időszakában Debrecen egy olyan város lehet, ahol kelet és nyugat találkozik, ahol a világ minden szegletéből érkező tudást használjuk majd fel a nehéz időszakok megoldására. Ahová a világ minden pontjáról érkező tanulók tudást hoznak és tudást kapnak. Debrecen földrajzi elhelyezkedése, természeti erőforrásokban szűk környezete mindig próbára tette a város lakóit.
Ideje ráébrednünk, hogy Debrecen megmaradása abból adódott, hogy híd szerepet töltött be. Ez a város erre van predesztinálva, ami a leendő gazdasági pozícióból következik, a keleti és nyugati világszínvonalú technikák találkozásából. A várost – bár nincsenek hegyei és folyói – lakosainak tudása, élni akarása és leleményessége mégis a leggazdagabb hazai városok közé emeli ma ugyanúgy, mint 1693-ban.
Fotó: csodasmagyarorszag.hu