Az Állami Számvevőszék vizsgálata megerősíti mindazt, amit eddig is tudtunk:
a baloldali pártok Amerikából beguruló dollárokat költöttek el a 2022-es választási kampányban.
A dollárbaloldal összesen négymilliárd forintnyi külföldi forrást használt fel a kampányban. A feketeöves Soros-brigád, az Action for Democracy Korányi Dávidon keresztül osztotta ki a júdáspénzeket. Korányi amúgy Karácsony Gergely bizalmasa, tanácsadója.
A számvevőszék most 261 millió forintnyi összeg baloldali pártok általi felhasználását és eredetét tárta fel, a NAV pedig további 1,4 milliárd forint gyanús felhasználása miatt folytat eljárást.
Az illegális pártfinanszírozási botrányban érintett pártok (Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd) egyenként 43,5 millió forintot kötelesek visszafizetni az államkasszába, vagy ha ezt nem teszik meg, ennyivel csökkentik az állami támogatásukat.
Joggal merülhet fel a kérdés, vajon mennyi jutalomfalat esett a tortából a debreceni dollárbaloldal ölébe?
Korábban már megírtuk, a baloldal itteni polgármesterjelöltjéhez, Mándi Lászlóhoz közeli, beruházások ellen tüntető egyesület 2023-ban bőkezű támogatást kapott közvetlenül Brüsszelből a tüntetések szervezésére.
David Pressman helytartó Soros-fészekben tartott eligazításán is voltak jelen helyi dollárbalos politikusok. Nem titok tehát, hogy az ittenieket is távvezérlik, ahogyan az sem, hogy a 22-es kampányuk során soha nem látott mennyiségű plakáton, szóróanyagon, médiamegjelenésben és egyéb kampányanyagban láthattuk az alusisakos Varga Zoltán és Mándi László, az összbaloldal helyi jelöltjei és pártjaik anyagait.
Nemcsak a Soros-hálózat vagy Brüsszel, hanem mostanra a nagykövetségen keresztül az amerikai kormány is kéz a kézben, immár nyíltan vállalva tömi pénzzel a mindenre is alkalmatlan magyar baloldalt a sorsdöntő uniós és önkormányzati választások előtt is.
Özönlik a dollár a baloldalra, akik kizárólag idegen érdekeket szolgálnak.
Kiss Norbert
(A cikkben felhasznált fotó illusztráció.)