Kezdőlap » Társadalmi felelősségvállalásból – jeles!

Társadalmi felelősségvállalásból – jeles!

Írta: pannka98

2025. 12. 01.

Nem mindennapi esemény helyszíne volt ma délelőtt a Főnix Aréna parkolója! Ugyanis a Debreceni Szakképzési Centrum diákjai is segédkeztek annak a nagy értékű húsadománynak a szortírozásában, mellyel a Master Good-cégcsoport – 2020 óta immár hatodik alkalommal – ismét támogatja a Debreceni Karitatív Testületen keresztül a Debrecenben élő rászoruló családokat. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 20 millió forint értékű adományt ajánlott fel a cég.

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere szintén részt vett az eseményen, s hangsúlyozta: a cégtulajdonos Bárány család azon debreceni famíliák közé tartozik, akikre méltán lehetünk büszkék!

A Bárány család tagjai – akik körében immár egyik generációról a másikra hagyományozódik a társadalmi felelősségvállalás – ezen túlmenően hosszú évek óta támogatják a Debreceni Sportcentrum kiváló sportolóit is.

Az alpolgármester szerint mindig szükség van mecénásokra – akkor is, amikor Debrecen gazdasága nyilvánvalóan erősödik, s ez egyre több lehetőséget biztosít az önkormányzat számára a „gondoskodó város”-gondolat jegyében zajló programok erősítésére. Ugyanis a cívis elődök is úgy építették ezt a várost, hogy mindig voltak mecénások, olyan sikeres polgárok, olyan családok, akik kötelességüknek érezték, hogy valamilyen formában segítsék a közösség gyarapodását – gondoljunk csak a Déri Múzeum létrehozására!

Egy ilyen alkalom mindig nagyon ünnepi és példamutató, hiszen – bár nagyon sok segítő szándékú és adományozó vállalkozó, vállalkozás van a városban, de – ilyen nagy értékű és évek óta tartó rendszeres adományozásra kevés példa van – szögezte le az alpolgármester.

Széles Diána szót ejtett az adventi készülődés lelki vonatkozásairól is, hiszen ilyenkor a törődés, a családtagokhoz és embertársainkhoz való odafordulás, a velük való foglalkozás talán még fontosabb, mint máskor. Különösen fontos ez azokkal kapcsolatban, akiknek nehezebb sorsuk van, valamiben hiányt szenvednek, netán nélkülöznek. Számukra fontos üzenetet hordoz az az összefogás, melynek keretében a mai adomány is eljut hozzájuk.

Idősebb Bárány László, a Master Good-cégcsoport alapító-tulajdonosa elsősorban az adományozási akciót segítő fiatalokhoz, diákokhoz szólt. Mint elmondta, nagyon jó látni, hogy a segítők többsége mosolygó fiatal, akik ugyanezzel a mosollyal fogják majd átadni a címzetteknek a Master Good ajándékcsomagjait. Bárány László hangsúlyozta: családja ebben a városban él és úgy gondolják, tartoznak a városnak, tartoznak ennek a közösségnek azzal, hogy amikor lehetőségük van rá, akkor adjanak – mert jó szívvel adni mindig jó. Reményét fejezte ki, hogy az advent nemcsak az adományozás lehetőségéről szól, hanem valóban megnyitja a szíveket, a lelkeket!

Bódor Edit, a Debreceni Karitatív Testület elnöke nagy szeretettel és hálával köszönte meg az adományt, amely – immár hatodik esztendeje – biztos pont a testület segítő tevékenységében. Mint elmondta, ez nem csak egy adomány, hanem példa arra, hogy a közösségnek csak akkor lesz ereje, ha egymásra odafigyelünk, ha szeretettel fordulunk egymás felé.

Az adomány elosztásában a Magyar Vöröskereszt munkatársai is részt vettek

Az elnökasszony az idén 10 éves Debreceni Karitatív Testület nevében emléklappal és egy jelképes karácsonyi emléktárggyal köszönte meg a Bárány család, illetve a Master Good-cégcsoport szívből jövő támogatását – mert adományozók nélkül a testület sem tud másokon segíteni!

Az adományt két részletben adja át a Master Good. Az első részlet (2560 csomagban) 2025. december 1-jén érkezett, a második részletét 2026 januárjában juttatja el a cég a Debreceni Karitatív Testülethez.

Fotók: DMJV Sajtó

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink