2025. 11. 30.
Ilyenkor talán mindenkiben megfogalmazódik az, hogy milyen gyorsan eltelt egy év.
Vannak ünnepek az életünkben, amelyek meghatározó eseményekként követik egymást, évről évre. Amelyek lelkileg, szellemileg és érzelmileg is sokat adnak nekünk. Az advent kezdete nemcsak a karácsony ünnepének közelségét jelenti, hanem attól többet.
Behúzza a féket életünk száguldó járművén, hogy megpihenhessünk kicsit, letörli a párát lelkünk tükréről, hogy jól láthassuk magunkat és ne hozzunk önmagunkkal szemben téves és felesleges előítéleteket, kinyitja hétköznapjaink állandóságának és monotonitásának házában az ablakokat, hogy azt megtöltse friss és tiszta levegővel.
Ilyenkor egy hónapos bérletet váltunk a hit és szeretet útjára, melyeket ezalatt a négy hét alatt számtalanszor bejárunk.
A hit útjára Isten, önmagunk, a szeretteink és bennünket körülvevő világ felé.
Nehéz út ez, hiszen számtalanszor szembe megyünk a hitünkkel, az önmagunkkal szemben támasztott elvárásainkkal, megfogadva utána, hogy többé ilyet nem teszünk. Mindezek felismerése feloldást jelent az emberi lélek számára, hiszen tudjuk, felismerjük a hibáinkat.
Nehéz és hosszú út ez. Az önmagunk megismerésének az útja és sokszor egy élet is kevés hozzá. Addig csak kétségek gyötörnek bennünket a tetteinkkel és a létünkkel szemben, de ha látjuk önmagunkat abban a bizonyos tükörben, akkor megerősödve tudunk segíteni nemcsak magunk, hanem mások számára is.
Ilyen a közösség lélektana is. Arról lehet egy erős közösséget megismerni, ha az őt alkotó emberek önmagukon túl odafigyelnek egymásra, másokra.
Ilyenkor, advent kezdetekor Debrecen közössége egyként jelenik meg városunk utcáin, hogy megcsodálhassa az ünnepi fényekbe öltözött tereket, mely fények között minden debreceni is ott van jelképesen.
Így a sok apró fény egyszerre mutat világosságot a hit felé, amely a mai napon beköltözik az emberek lelkébe, városunk minden apró szegletébe. Debrecen hitbéli sokszínűségét nem lehet vitatni és azt sem, hogy mindenki meg tudja azt élni biztonságban és teljességben, legyen az, az év bármely napja is.
De ilyenkor, advent kezdetekor újjászületik az emberek lelkében és vele együtt a szeretet érzése is, amely időnként megbújva hátul a lelkünk mélyén, de ott lakozik bennünk.
Ahhoz, hogy jól láthassuk önmagunkat, a világot, az embertársainkat, ahhoz világosság kell. A Kis Jézus megszületésének pillanatáig ennek a fénynek az útján megyünk végig, észrevéve mindazt, amit év közben, a hétköznapok sietségében nem látunk meg.
És ehhez mi ad erőt? A hit. És mindezen felismerés útnak indul ma, a hit lángjának fényében.
Részlet a debreceniadvent.hu programajánlójából:
2025. november 30. vasárnap
Gyertyagyújtás
16:30-17:00 Hagyományőrző vonulás a Városházától a Debreceni Református Nagytemplomig
Adventi színpad- Kossuth tér
17:00-18:00 „Világ világossága” hétvégi közös gyertyagyújtás a felekezetek képviselőivel a város képviselőivel és művészekkel, civil szervezetekkel
Az alkalmon szolgálnak: Fekete Károly református püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita, Palánki Ferenc római katolikus püspök, Papp László polgármester, Kuczmog Klaudia és Antóni Norbert operaénekesek, az Ady Endre Gimnázium diákjai, Lautitia Kóruscsalád, Svetits Katolikus Általános Iskola Kicsinyek kórusa, Lituus Rézfúvós Együttes.
18:30-19:10 Bejan Miklós, Korponai-Kiss Noémi és Szabó Dániel