… és elképzetem újra azt, hogy gyerek vagyok. Amolyan egyszerű gyerek, amilyennek mindig is gondoltam magamat.
Nemcsak vénkerti gyereknek, hanem amolyan debreceninek. Olyan igazi debreceni gyereknek. Miért?
Mert itt születtem Debrecenben. Mert ide jártam iskolákba, mert itt lettek barátaim és mert itt lettek a szerelmeim is.
Ez a város sokat adott nekem. Az életemet, a gyerekkoromat és az ifjúságomat.
Nem tudom értenek-e engem?
Már nem vagyok fiatal, de az életem minden pillanata itt, ebben a városban történt.
És ezt köszönöm. A szülővárosomnak. Jó volt itt gyereknek lenni, fiatalnak és jó itt felnőttnek gyerekeket nevelve apaként lenni. Itt voltam úttörő, KISZ tag, és nagy rendszerváltó fiatal, aki bízott a jövőben és abban, hogy az emberek jók.
Ezt adom tovább a gyerekeimnek most is, akiknek minden beszélgetéskor újra és újra elmondom a saját gyerekkori történeteimet. Azokat, amik itt történtek.
És miért? Mert még mindig debreceni vagyok és mert debreceniként élek.
És mert nem érdekel, hogy mások hogyan akarnak tönkre tenni mindent, olyanok, akik még semmit sem tettek ezért a városért, hanem új ideológiákba kapaszkodva – legyen az akár az USA-ból jött is – próbálnak debreceniként gondolkodni és érezni.
Kiábrándító leszek, ez nem fog sikerülni. Mert még nagyon sokan vagyunk, akik jól érezzük magunkat itt, a mi Debrecenünkben, ahol születtünk és ahol most is élünk. Mert nekünk ez jó, ahogy most van és ahogy történnek a dolgok.
-bohem-
Fotó: haon.hu