1849 április 14-én a Nagytemplomban Kossuth javaslatára és az ott lévő tömeg nyomására elfogadták a függetlenségi nyilatkozatot. Szabadságharcunk felért a zenitjére. Deklaráltuk önállóságunkat, és kimondtuk a Habsburg-háztól való elszakadásunkat. Mit is jelentett ez valójában?
Nem mást, mint azt, hogy a magyar nemzet több mint 300 év viszontagsága után, saját jogán helyet kért az európai nemzetek sorában. Egyenjogú partnerként kívánt részt vanni Európa és saját sorsának alakításában. Ez ma talán sokaknak furcsán hangzik, de 175 évvel ezelőtt létkérdés volt.
A birodalmi lét és az osztrák politika azzal fenyegette nemzetünket, hogy beolvad és eltűnik a népek olvasztó tégelyében. Ezt a tudatot erősítette a magyar értelmiségi elitben a herderi jóslat is, mely szerint el fogunk tűnni a germán és szláv népek tengerében. Ennek az elkerülése volt a reformkor és az azt követő forradalom és szabadságharc egyik fő szellemi motivációja, túl a társadalmi és gazdasági feszültségeken.
Eleink felismerték, hogy cselekedni kell és minden erejükkel, tehetségükkel azon voltak, hogy olyan irányba vezessék országunkat, hogy ez ne következhessen be. A dicsőséges tavaszi hadjárat után, válaszul Ferenc József olmüzti alkotmányára, elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarország bejelentse a függetlenségét.
Mindebben sorszerű, hogy ez itt Debrecenben történt. A városunk polgárai helyet adtak a magyar kormánynak és az országgyűlésnek, és minden erejükkel és tehetségükkel támogatták a forradalom ügyét. Lelkesedésük és határozottságuk meggyőzte még azon képviselők nagy részét is, akik nem értettek egyet a nyilatkozat ilyen formában történő elfogadásával. Debrecen városa méltónak bizonyult arra, hogy a nemzet fővárosa legyen a szabadságharc alatt.
Nekünk kései utódoknak, fejet kell hajtanunk az akkori debreceni polgárok előtt és tanulnunk kell példájukból. Mindig, minden körülmények között ki kell állnunk nemzetünk függetlensége mellett. Nem számít, hogy mekkora áldozatot követel az és nem számít az sem, hogy milyen eszközzel próbálják elvenni azt.
Ma is egy birodalmi Európa ábrándját kergetik néhányan a tőlünk távol eső fővárosban, és természetesen, mint ahogyan korábban mindig, most is itt vannak közöttünk a kiszolgálóik. Ők hatalomra kerülve, helytartóként viselkedve kiszolgáltatnák országunkat, és benne városunkat annak idegen európai és tengeren túli érdekkörnek, amelynek nem számít a nemzet, a kultúra, csak a profit és a hatalom.
Ha nem figyelünk nemzeti függetlenségünkre, létünket kockáztatjuk.
Bízzunk Istenben, de azért tartsuk szárazon a puskaport és vigyázó szemeink előtt mindig hazánk, benne városunk szabadsága és önállósága lebegjen. Ma nem kell függetlenségi nyilatkozatot tennünk, csak helyesen megválasztani vezetőinket, hogy a jó úton haladjunk. Nekünk debrecenieknek ez mindig sikerült. Városunk mindig a nemzet, a magyarság oldalára állt nem hiába kaptuk meg a „Szabadság Őrvárosa” jelzőt Kossuth Lajostól.
Ahogyan 175 évvel ezelőtt úgy ma is, Debrecen hazánk meghatározó, jövőt formáló városa, ezért felelősségünk van, melyet vállalnunk kell. Városunk polgárai ettől sohasem riadtak vissza és most sem fognak. 175 évvel ezelőtt mi mutattuk az utat.
Most is nekünk kell, mert ez Debrecen!
Fotó: rubicon.hu