Még hallgató voltam, amikor konferenciára utaztunk barátaimmal egy másik egyetemre. Ott megismertünk egy srácot, aki állította, hogy a kampuszon olyan szuper menza van, amilyet el sem tudunk képzelni. Majd meglátjuk, menjünk csak vele! Mi mentünk, de egy lepusztult, későkádári helyet találtunk, ahol fémtálcákra, kétes tisztaságú tányérokra kaptuk a kiadós, ám rettenetes ételeket a rosszkedvű konyhásnéniktől. Mikor leültünk az asztalhoz, akkor tudatosult bennünk, hogy a srác már az első pillanatban eltűnt. Sebaj, gondoltuk és megettük, amit bírtunk, majd a tálcákat egy paraván mögé vittük, ahol azokat egy futószalagra kellett pakolni. A futószalag egy kis ablakon keresztül lassan, csörögve vitte a tányérokat és evőeszközöket a konyhára. Az ablak előtt ott volt a srác, aki a tálcákról a maradékból a vonzóbb falatokat kipecázta és puszta kézzel falta. Amikor meglátott bennünket, ránk vigyorgott és a kezében tartott rántotthússal integetett: „Kértek?” – kínálta nekünk a moslékot. Ezt még csak-csak fel tudtuk dolgozni, de azon már nagyon csodálkoztunk, hogy másnap megint hívott minket ebédelni.
A rántotthússal integető srác képe jutott eszembe Mándi Lászlóról, amikor megtudtam, hogy mit gondol a politikáról. Az országgyűlési választásokon mindenki azt hitte, hogy Pósán Lászlót akarja legyőzni, és be akar kerülni a Parlamentbe, pedig csak a fájdalomdíjra hajtott. Fizetett vesztes volt, aki azért indult, mert más nem vállalta. Neki bizonyára megérte, hiszen a maradékból valami jutott. Pesti állás, csurranó-cseppenő. Elég gusztustalan, de hát van, aki eladja szülővárosát egy félig lerágott csirkecombért.
No, de ha lebukott a paraván mögött, amint éppen a maradékot csócsálja, miért akar indulni a polgármesteri székért? Miért integet rántotthússal a kezében? Úgy gondolja, hogy lesz, aki másodjára is vele tart? Önök szavaznának ilyen alakra?
-4.6692-