Tegnap hallottam egy szép, ugyanakkor szomorú debreceni történetet a Pásti Utcai Orthodox Zsinagógában tartott megemlékezésen.
2001 óta április 16-án, a hazai zsidóság gettókba zárásának kezdete évfordulóján emlékezünk a „Holokauszt magyarországi áldozataira”
A Fahidi Éva Párbeszédprogram, a Deutsches Kulturforum, a Debreceni Zsidó Hitközség és Debrecen Megyei Jogú Város közösen szervezett holokauszt megemlékezést, mely program a Magyarország Kormánya által támogatott „Holokauszt 80 Emlékév Program”-hoz is kapcsolódva került megrendezésre.
A megemlékezésen beszédet mondott Papp László Debrecen város polgármestere, Horovitz Tamás a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Szabó György a MAZSÖK elnöke és a Christian Somogyi Stadtallendorf polgármestere.
Városunk polgármestere a következő történettel zárta a beszédét:
„Végezetül az emlékezés sorában, engedjenek meg egy történetet, mely méltón fejezi ki azt a szimbiózist, mely a Debrecenben lévő egyházak hívei és városunk polgárai között volt és van.
Az 1921-ben indult zsidó gimnázium első igazgatója Dr. Kardos Albert volt. Az az ember, aki nem csak, mint híres irodalmár, tudós, tanár volt a debreceni kulturális elit tudatában, és nem csak a Debreceni Csokonai Kör egyik alapítójaként a magyar szépirodalom és a magyar nyelv mívelésért dolgozott, hanem Szabó Magda írónő barátja is volt. Szabó Magda a később írt Abigél című írásában megemlékezik Kardos Albertről és a legendás Kőnig tanár úr szerepének kitalálása mögött az irodalmárra való emlékezés szándéka van.
Szabó Magda egy másik írásában egy, a tanár úrral történt találkozására utal, ami már a zsidó törvények bevezetése után történt.
A Hatvan utcán találkoztak. Kardos Albert a megbélyegzés sárga csillagával a szíve fölött, a féltve őrzött Ady levelezésével a hóna alatt sietett a Déri Múzeumba, hogy az elkobzások és az enyészet elől megmenekítse az írásokat. Kardos Albert tisztában volt azzal az örökséggel, melyet a város zsidó elődei, Löfkovits, a Dériek hagytak hátra és amelyet ő alkotott meg saját közösségében erős fundamentumként az utókornak, és amelyet alkalmanként lopva menekített a gettóból Debrecen város és az utókor számára. Szabó Magda így írt erről a pillanatról:
„…Jártam többször az özön helyet kereső, a halál árnyékában egymáshoz húzódó ártatlan között, hallottam a kalapácsok ütéseit, amíg bedeszkázták a környező utcák felé néző ablakokat, összeszegelték a gettót körbezáró fakerítés deszkáit. Itt láttam utoljára Kardos Albertet – vajon hányan tudják még Debrecenben, hogy ki volt – becsületes szíve felett a sárga csillaggal. Fehér, szelíd, a botos és kalapos Aranyéhoz hasonlító arcán zavar ömlött el, ahogy megismert, megtorpant, félreállt, időt akarva hagyni nekem, míg eldöntöm, meg akarom ismerni, vagy sem. Mikor odaléptem hozzá, megálltam előtte, és szó nélkül csak elbőgtem magam, itt csóválta meg válasz helyett némán a fejét.”
Dr. Kardos Albert Ausztriában, Göstling an der Ybbs lágerében halt meg, 1945 januárjában.”
Fotó: magyarzsido.hu, wikipedia.org