Még alig telt el pár nap 2024-ből és még a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott közösségi közlekedést érintő kedvezményekről beszélünk, már itt az újabb debreceni beruházás, amely bizonyíték arra, hogy a korábbi évek, gazdasági életet érintő megállapodásai sorra érnek be városunkban.
Mert miről is van szó?
2024 szeptemberére készül el az a 60 ezer négyzetméteres ipari-logisztikai csarnok, melyet a Déli Ipari Parkban valósít meg az INPARK leányvállalata, az INPARK Szigma Kft. A cég a 2024 szeptemberére elkészülő, közel 60 ezer négyzetméteres létesítményt hosszú távra adja bérbe a CATL-nek.
Kiemelendő, hogy a projekthez kapcsolódó környezetvédelmi engedély iránti kérelmet december közepén nyújtotta be a magyar vállalat. Ez a beruházás is része annak a folyamatnak, mely szerint Magyarország a világban zajló zöld átalakulás egyik legfontosabb központjává válik a következő években. Ezáltal és a csúcstechnológiák bevezetésével, a folyamatos innovációt biztosító zöldenergia-iparág lesz a magyar gazdaság jövője.
Az üzem fő funkciója a raktározás lesz, illetve kis részben pedig kizárólag mechanikai összeszerelés történik. Gyártás nem zajlik majd az épületben. Károsanyag-kibocsátás nincs és a munkafolyamatok víz-és energiaigénye sem jelentős. A létesítményben zöld energiatárolásra alkalmas egységek összeszerelése zajlik majd, illetve a folyamathoz szükséges alapanyagokat tárolja majd a bérlő, például cellákat, tokokat – olvasható abban a közleményben, melyet a HIPA adott ki.
Szóval Debrecen gazdasági fejlődése, a világ élvonalába kerül úgy, hogy mindeközben a zöldenergia-iparág egyik vezető városa leszünk.
bohem