2025. 05. 06.
Idén júniusban lesz 75 éve, hogy mi – debreceniek – együtt élünk a Nagyerdei Szabadtéri Színpaddal, mely sokunk számára felejthetetlen emlékeket is jelent.
1950. június 10-én, a megnyitó napján Kodály Zoltán is jelen volt mint díszvendég; ekkor a Székelyfonó című daljátékot mutatták be az érdeklődőknek.

A Székelyfonó, 1950. június 10.
Fotó: Méliusz Juhász Péter Könyvtár
Az eltelt évtizedek alatt kulturális szentéllyé nemesedett „falak között” – inkább a fák alatt – számtalan műsor, koncert és gyermekeknek szánt program került megrendezésre.
A színpadot 2014-ben – a Nagyerdő rekonstrukciója keretében – megújították, így azóta a kor igényeinek megfelelő színvonalon várja a kikapcsolódni vágyó közönséget.

Fotó: debrecen.hu
A 2025-ös szezon június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján indul egy ünnepi táncesttel, Lélek-fonó címmel, a két híres táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes előadásában.
A szeptember elejéig tartó programokról itt tájékozódhatnak:
https://csokonaiszinhaz.hu/jatszohelyek/nagyerdei-szabadteri-szinpad