Petike szemei villámokat szórtak, kipirult arccal kiabálta: „Ha nem engedsz háborúsdit játszani a nagyfiúkkal, virgácsot kapsz anyák napjára!” Nagyon rosszul esett ez az anyukájának, de próbálta csitítani. „Petike, anyák napjára virágot szoktak adni.” „Nem baj,” – vágta rá a morcosan – „majd kérek a Mikulástól!”
Lelkében hatalmas viharok dúltak: nagyon szeretett volna a nagyfiúkkal játszani, de az anyukája nem hagyta. Féltette tőlük, távol akarta tartani kicsi gyermekét a verekedéstől, meg a háborúsditól. Petike azonban imádta a durva játékokat, arról álmodozott, hogy a nagyokkal majd birkóznak, lövöldöznek és felrobbantják egymást. A lányok sírni fognak, de ők buták! Mindig elrontják a játékot, mint az anyukája. Petike utálta a lányokat: meghúzta a hajukat, csúfolta és dobálta őket. Csak azokat szerette, akiknek tetszett és ezért azt tették, amit ő akart. Valahogy megérezte, hogy kik azok, akiket bármire rá tud venni. Ők voltak a kémek, az ápolónők és a hadifoglyok.
De az anyukája nem ilyen volt. Az anyukája nem engedte a nagyfiúkkal háborúsdit játszani.
Nemsokára Debrecenbe mennek hétvégére, hogy a család együtt ünnepelje az anyák napját. Elhatározta, hogy nagyon rosszul fog viselkedni! Háborúsdit fog játszani a többi dühös kisgyerekkel, kiabálni és rohangálni fognak és le fogják taposni a virágágyásokat. És virgácsot fog osztani az anyukáknak! Úgy, ahogy a nagyfiúk mondták neki: azt ígérték, hogy akkor majd beveszik a csapatba, játszhatnak lövöldözőset, és kaphat a zsákmányból.
Petike jövő vasárnap, minden pukkancs kisfiút vár a Kossuth téren!
4.6692