Minden ember számára kell a hovatartozás érzése, a tudat, hogy megtalálja identitását és kötődését.
Anélkül talán elveszettek lennénk, élnénk napról-napra, túlélve a mindennapokat, mintha csak ennyi lenne. Pedig nem.
Kell a szimbiózis. A szülőfölddel, a lakhellyel, a családdal és a barátokkal, szerelmekkel.
Kell a tudat, hogy nem vagyunk egyedül a világban.
Kell tudnunk, mit jelent számunkra mindez és mit jelent számunkra a hely ahol élünk.
Nekem tornyot, többet is, de kettőt kivált módon, melyek fegyelmezetten állnak egymás mellett, mint két őrszem, akik megingathatatlanul vigyáznak bennünket és a városunkat.
Ahogy velük együtt a hit, amely jellemezte mindig is az itt élőket. Azokat, akik mások számára különc cívis világukkal, sajátos hangulatot tudtak teremteni az Alföld eme szegletében.
Örökösei vagyunk annak a gondolatnak, amely egykor szabad királyi város rangjára emelte Debrecent, és amely mára a világ számtalan szegletében lett ismert, mind társadalmi, mind vallási, mind pedig gazdasági szempontból.
És miért? Mert akik itt élnek, hisznek. Hisznek a családban, egymásban, önmagukban és abban, hogy amit tesznek, attól szebb lesz a világ. Nem vagyunk egyformák, de 1693 üzenetét valóra váltva és megtartva a szándék őszinte és közös: szeretve városunkat tenni érte és megőrizve a jelen biztonságát, biztos jövőt adhassunk gyermekeinknek.
Fotó: 1912 Református Nagytemplom a Piac utcával
Forrás: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Diagyűjtemény