„Miért sírsz?” – kérdezte a kislány a szomorú kísértettől a buszmegállóban.
„Nem sírok.” – felelte az árnyékpolgármester, de olyan hiteltelen volt, mint egy momentumos, aki a magyar csapatnak szurkol a párizsi olimpián.
„Tudok segíteni?” – kérdezte ismét.
„Nem tudsz.” – No, ez már őszintének tűnt. – „Így nem nyerhetünk a választásokon! Debrecen vezetésének vannak eredményei a múltban és vannak elképzelései a jövőről. Nekünk pedig nincs se programunk, se olyan emberünk, aki hitelesen képviselhetné azt! Hülyékkel vagyok körülvéve!” – mutatott a háta mögé, ahol azonnal szerte ugrott az árnyékközgyűlés tagjainak tanácstalan felhője, amely eddig a házfalon gubbasztott, mint egy nagy sötét paca. És akkor már nem is sírt, hanem egyenesen bömböl és zokogott és visított.
A kislány bedugta a fülét, majd amikor elfáradt a derék politikus a nagy óbégatásban és megpihent levegőt venni, így szólt: „Senki sem vagy, nem képviselsz semmit! Te vagy a leghitelesebb személyiség a baloldalon az egész városban!”
És mintha kisütött volna a nap, az árnyékpolgármester sötétebb lett, erőt sugárzott és határozottabb körvonalat kapott.
„Köszönöm szépen! Nagyon jólesik a kedvességed!” – mondta könnyeit törölgetve. „Elég lesz vádaskodnom, rémhíreket terjesztenem és ijesztgetnem az embereket! Nincs nálam alkalmasabb erre! Van remény!” – kiabálta. Egy pillanatra elmosolyodott, majd fölkerekedett. Ment tovább öntudatosan és azóta is csak hozza a frászt mindenkire, aki csak él és mozog Debrecenben.
-4.6692-