Debrecen a képzelet városa: különleges viszony van ezért a cívis és lakóhelye között. A debreceni polgár az utcákat járva emlékei és álmai között bolyong. Mivel a város főépítésze évszázadokig a tűz volt, minden valami helyére épült. Ami pedig állt, bármikor az enyészetté válhatott, úgy rakták hát, hogy oda később valami új kerülhessen.
Debrecen mindig kész volt megújulni, ahogy most is kész rá. Napjaink újjászületése nem idegen hagyományainktól, hanem abból fakad. Ezt egy idegen nem értheti. Azt látja, ami van, az épületeket, és nem pedig azt, ami a nincs, a múltat és a jövőt.
Egyszer a Hunyadi utcán, szemben a Lenin szobor helyével, ahol Kölcsey háza állt, a falra került egy firka: nyíllal átlőtt szív, benne két név, Lilla és Ibolya. Pár hét múlva valaki pirossal áthúzta Lilla nevét. Két barátommal jártunk arra, akik ezt látva felsóhajtottak: „Pedig hogy szerettük!” Tipikus, gondoltam, a kocsmákat bezzeg megsiratjátok! Nem úgy, mint a Darabos utca házait néhány méterrel arrébb, amelyekben a Magyar Igazság és Élet Pártja székelt. Amikor megkezdődött a bontásuk, egy kíváncsi kéz a falra írta: „MIÉP ÜL ITT?” A Pláza épült, majd a közelben a Fórum és a Párizsi udvar.
Ahogy a tűz, később pedig az iparosodás és a szocializmus, úgy pusztított és teremtett ez az új világ. A cívis pedig számon tartotta, hol lakott Dósa nádor, hol lépett a városba Kossuth és merre járt a Szent Annán a villamos.
És nemcsak a cívis fantáziája formálta a maga képére a várost, hanem a város is a cívist. Ennek köszönhetően Debrecen polgára mindenkor megálmodta a jövőt: a keresztyén respublikát, a nyomdát és az iskolát, a vallási türelmet és a detronizációt, a szabad jövőt. Ez különbözteti meg azoktól, akik Debrecenben csak az épületeket látják.
Mert a Debreceni polgár az otthonának köszönhetően megtanult elszakadni az érzéki valóságtól és az eszmékre tekinteni – a város számára nyitott könyv, olvas benne.
-4.6692-