2025.04.11.
Április 11-én egy közös döntésre, egy közös útra emlékezünk. Ezen a napon nyerte el Debrecen a szabad királyi város címet – de nem ajándékként, hanem érdemként. Ez a cím nem egyetlen pillanat jutalma volt, hanem egy hosszú folyamat vége, amely a történelem viharaiban formálta városunkat olyanná, amilyennek ma ismerjük.
A 16. században, amikor az ország három részre szakadt és a török hódoltság árnyéka ráborult a magyar földre, Debrecen mindenki mástól eltérő utat választott a megmaradásra és a felemelkedésre. Miközben körös-körül háborúk dúltak, a mi városunk nem a kardot, hanem a szót, nem az erődítményt, hanem az ügyességet választotta. Polgárai a béke mellett döntöttek és ezzel egyfajta erkölcsi ellenállást tanúsítottak: nem hódoltak be az erőszaknak, hanem hitükre, tudásukra, diplomáciájukra és szorgalmukra támaszkodtak.
Ennek az erkölcsi iránytűnek lett jelképe Vígkedvű Mihály, Debrecen egykori főbírája, aki nevéhez méltón derűvel, mégis rendíthetetlen eltökéltséggel szolgálta a várost. Bartha Boldizsár krónikája szerint „a városért vértanú halált szenvedett”. Tárgyalt Szejdi pasával, II. Rákóczi Györggyel, Kemény Jánossal – mindazokkal, akiknek seregei fenyegethették a várost –, hogy elkerülje a pusztítást. Végül Szinán pasa végeztette ki, de ezzel nem győzött: Mihály neve nem a félelem, hanem az állhatatosság emléke lett. A polgári erények mártírjává vált.
Debrecen a református hit és a polgári érdemek városaként nőtt nagyra. Szabad királyi város lett, nem vérrel, hanem bölcsességgel. Ez a cím nemcsak a múlt dicsőségét hirdeti, hanem feladatot is ad a jelennek is. Olyan vezetőkre van szükségünk, akikben megbízunk és olyan közösségre, amely nem a konfliktust, hanem a megértést választja. Egy olyan városra, amely nem a falakban, hanem a kapcsolatokban hisz és nem a hatalom, hanem az együttműködés nyelvén szól!
Vígkedvű Mihály példája ma is aktuális. Nemcsak emlékezni tanít, hanem dönteni is. Hogyan szeretnénk élni, mert: „Együtt vagyunk, Debrecen!”
4.6692
Fotó: DEHÍR