Továbbra is virágzik hazánkban a baloldaliaktivista-turisztika, mely utazási irodákat megszégyenítő módon képes mozgósítani az ország egyik pontjáról a másikba a tüntetőket, felbujtókat. Ezúttal szombaton újra Debrecenbe, ahol a humorista, Bruti fog komédiázni és a benzinbizniszben érdekelt „környezetvédő”, Kozma Éva lesz a hakni másik sztárfellépője.
Bruti, a humoristából politikussá alakult kétfarkú Tisza-prominens. Nem tudni, mi vitte rá a humoristát ötvenes évei vége felé, hogy politikusnak álljon. Lehet a siker(telenség)? Előbb kétfarkú kutya lett, ott mutatta be milyen ne legyen egy politikus, majd valamiért belevetette magát a Tiszába. Hogy ezt a magasabb gázsiért tette, vagy az agresszívebb megnyilvánulások vonzották, azt nem tudjuk. Most szónok lesz Debrecenben. Megmondja, hogy mit tudnak rosszul a szakértők, az évtizedek óta tanuló, kutató, lelkiismeretesen dolgozó szakemberek. Egy 38 évesen érettségiző, „kétfarkától” megszabadult tiszás.
Kozma Éva, a MIAKÖ egyesület vezetője, szintén lelkes tiszás szónok. Nem mellesleg benzinkút-üzemeltető. Így már érthető az elektromos autókkal szembeni ellenszenve, a tüntetések szervezése. A „civil”, akit 20 ezer euróval támogatnak EU-s forrásból megvalósuló Közös Értékeink Programból. Biztos a debreceniekért tüntet, ha Brüsszelből kap pénzt és közben a bukott Pressman nagykövettel egyeztet?
Ne feledjük, a brüsszeli pénzzel finanszírozott, beruházásellenes nyomásgyakorló szervezetek, amilyen a MIAKÖ is, illetve a híveik, az ország legtávolabbi pontjairól is utaztattak Debrecenbe közismerten botrányos, balhés arcokat. Egyikük le is ütött az egyik botrányba fulladt közmeghallgatáson egy nőt, aki nekik nem tetszőt mert kérdezni.
Ugyanezek az arcok masíroztak oda ordibálni Papp László debreceni polgármester családjának otthona elé is az Amnesty nevű Soros-brigáddal egy tavalyelőtti őszi estén.
Ugyanezek az arcok lettek később 2024-ben lelkes Tisza-követők is. Mert megjelent a politikai piacon egy párt, amely annyira radikális, amennyire ezek a külföldről támogatott szervezetek és szimpatizánsaik.
Nem csoda, hogy egymásra találtak a mikepércsiek és a tiszások: a gátlástalan nyerészkedés, a gyűlölet és a megfélemlítés mind-mind a legkisebb közös többszöröseik.
Emlékszünk Magyar Péter anyák napi tüntetésére? A tiszások már akkor is több ezer számra buszoztatták, vonatoztatták és telekocsiztatták ide az aktivistáikat – Záhonytól Kőszegig számtalan magyar település zászlaját lengették a magasba a tömegben – ahol maximum egyötöd arányban voltak a debreceniek a sok ide importált, jól képzett tüntető között. Ott sompolyogtak akkor is, és ott fognak sompolyogni most szombaton is az önfeloszlató hangulatban lévő Momentum helyi tagjai, mind a ketten…, ahogyan a szintén körülbelül kétszemélyes helyi LMP is. Az óellenzéki törpepártok ugyanúgy beállnak a külföldi támogatású szervezetek és a Tisza mögé, ahogy a dollármédia is. A Párbeszéd is oda pucsítana mögéjük, de nekünk úgy tűnik, hogy nekik egyetlen tagjuk sem él a belpesti romkocsmáktól 10 km-nél nagyobb sugarú körön kívül. A szélsőbalos, pedofilbotránnyal és ANTIFA-támadásokkal gyanúba hozott Szikra Mozgalom szintén lelkes támogatója a szombati debreceni vándortüntetésnek.
Tiszás csoportok érkeznek városunkba, hogy megzavarják nyugalmunkat és közéleti csatateret csináljanak Debrecenben.
A csendes debreceni többség kénytelen ezeket a provokációkat békésen tűrni, amíg ezek kidühöngik magukat. DE! ezúttal nagyon messzire mentek, hiszen a február 1-jei MIAKÖ és Tisza-szervezésű tüntetéssel összefüggésben az egyik szimpatizáns akasztással fenyegetett meg egy óvodai dolgozót. Normális ember erre mondhatja, hogy eddig és ne tovább! A gyermekeinket és rájuk vigyázó szakembereket is fenyegetni, befolyásolni, az már a legalja.
Az önkormányzat azonnal feljelentést tett, ez már túlmegy minden eddigi határon.
Nyugodtan kijelenthetjük, az uszítás a sajtóban már a Soros-szervezetek megérkezése óta tart Debrecenben, de az erőszakos cselekmények csak akkor jelentek meg a terepen is, amikor ezek az akkumulátorgyárak ellen tüntető „civil” szervezetek és a velük közösen ténykedő Tisza-szigetek is megjelentek.
Így néz ki, amikor egy radikalizált, külföldről pénzelt erők által mozgatott kisebbség folyamatosan igyekszik zűrzavart kelteni és káoszt csinálni.