2025. 08. 06.
Kiemelt kép: A talapzatáról eltávolított Proletár Debrecenben; Forrás: Hajdú-bihari Napló, 1990. március 21. (47. évf. 67. sz.), 2. o. ; ADT
Kedves Barátaim, az osztályharc fokozódik! – ezt tanították nekünk az átkos Kádár-rendszerben a gimnáziumtól az egyetemig a Marxizmus-leninizmus tantárgy keretében, egészen 1990-ig.
Persze, nevettünk az egészen, nem vettük komolyan, fiatalok voltunk és boldogok, tettünk arra, hogy a szovjet blokk börtönében élünk, nincs útlevelünk, nem utazhatunk nyugatra. Csak ritkán. Csak a megbízhatóak. Csak, ha volt rá pénzünk. (Nem volt.)
NYUGATRA! Ó, Istenem, mivé is lett az mostanra, zokog a lelkünk.
Aztán megmozdult valami és mozdultunk mi is. Tüntettünk a bős-nagymarosi vízlépcső építése ellen, amikor megpróbálták betonnal kiönteni imádott, gyönyörű Duna-kanyarunkat.
Tüntetés a bős-nagymarosi vízlépcső ellen, 1988. szeptember 12-én; Fortepan
Később egy csibész zsíroskenyeret csempészett a kinyújtott karú Lenin-szobor tenyerébe. Nevettünk cinkosan, na, ezt kapjátok be, kedves elvtársak!
Bátor atyánkfiai traktorral kapták le a tanácsköztársasági emlékmű harcra mozgósító proletárját a tíz körméről. Szó szerint, mert bokában eltörött. Ezen is csak kacagtunk, tudjátok: fiatalság, bolondság.
Éltük az életünket, szerelmesek voltunk, koncertekre jártunk – főleg Hobo-ra –, míg ki nem tiltották őt és bandáját a megyénkből is (köszönjük, elvtársak!). Imádtuk a Vadászatot. Cseh Tamás koncertjeire is mentünk, mert kimondott helyettünk valamit. Meg egy mosókonyhában, szükséglakásban ülve látta, hogy mi lesz itt.
A HBB és Cseh Tamás
Szoros kontroll alatt, sok lehetőségtől elzárva a vasfüggöny mögött, ami még állt akkor a nyugati határon, de pezsegtünk!
Közben az egy párt mellett lett több párt is, a kommunista rezsim meg hagyta. Legalábbis azt hittük. Kihantoltuk a mártír kommunista miniszterelnököt és kivégzett társait, aztán a Hősök terén ravataloztuk fel őket. Ott nyomultak a régi és új pártok, de mindenki csak arra emlékszik már, hogy egy bátor, szakállas fiatalember gyászbeszédében hazaküldte az egész szovjet hadsereget. Tudjátok, akik évtizedek óta itt állomásoztak, ideiglenesen. Bátor tett volt!
1989. június 16. Nagy Imre és mártírtársai újratemetése
Aztán jött a rendszerváltás, szovjet tankok és fegyveres munkásőrség árnyékában, szabad választások. Jóval később lett csak világos számunkra, hogy a bennünket eufórikus örömmel eltöltő rendszerváltás igazából csak a kommunisták módszerváltása volt: lopakodó privatizáció, a közvagyon szétlopása, a vörös polip megerősödése, szocialista bárók felemelkedése. (Apropó: olvassátok Borvendég Zsuzsanna és Mező Gábor könyveit?)
Az első szabadon választott, MDF (Magyar Demokrata Fórum) vezette kormány vergődése, gyengesége dühítő és fájdalmas volt egyszerre. Az esély a szabad Magyarország megteremtésére elúszni látszott.
Az SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) árulása, az, hogy négy év után a kormányzásba visszatért pufajkással, Horn Gyulával koalícióra léptek, igazi kegyelemdöfés volt. Liberális rendszerváltóknak gondolt politikusai a kommunistákkal karöltve letarolták az országot és szinte a nullára redukálták a szép jövőbe vetett reményeinket.
Innen kellett a maradék jobboldalnak talpra állnia, majd választást nyernie 1998-ban. Ez a Fidesznek (Fiatal Demokraták Szövetsége) a Kisgazda Párttal szövetkezve sikerült; elképesztően nagy teljesítmény volt!
Négy év kormányzás után azonban 2002-ben újra a balliberálisok nyertek. Jött a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-féle ámokfutás: az ország vagyonának elkótyavetyélése, terrorveszéllyel fenyegetés, az elégedetlenkedők kardlapozása, lovasrohamok, vízágyúzás, szemkilövetés, tömeges letartóztatások.
Erre – a demokratikus Magyarország megsemmisítésére törekvő állami terrorra – volt válasza a jóérzésű embereknek az, hogy a 2010-es választásokon kétharmados győzelemre segítették a Fideszt és a Kereszténydemokrata Néppártot. S azóta még háromszor. Négyszer kétharmad! Világraszóló teljesítmény. Polgári kormányzás immár másfél évtizede!
Most készülünk az ötödik kétharmadra. De senki ne gondolja, hogy könnyű a dolgunk. Sőt, roppant nehéz lesz nyerni, hatalmas erők szövetkeztek ellenünk. Most aztán tényleg minden hazaszerető patriótára szükség van!
De miért is fontos, hogy felidézzük a múltbéli eseményeket? Elröppent ez a harmincegynéhány év, túlságosan is gyorsan. Felnőtt néhány nemzedék, nekik ez már történelem. El kell mesélni, hogy mi volt!
S mit látunk most? Alig hiszünk a szemünknek!
A következő választásokon ugyanazokkal állunk szemben, mint régen. Az MSZMP, az MSZP, az áruló SZDSZ figuráival vagy szellemi örököseivel. Látjuk, ahogy felépítenek egy ellenzéki vezetőt a semmiből, előhúzzák, mint egy kesztyűbábot, sok pénzből, külföldi segédlettel megalkotják. Mert áruló mindig akad, aki kapható az árulásra. „Kicsit személyiségzavaros, kicsit hazudós, de a miénk.” Takarítják előtte a terepet: a kis ügynökpártot, a Momentumot eltüntetik, a többit a fanatizált rajongók kebelezik be. A Gyurcsány-árvák még elég hangosan sivalkodnak, de többre nem futja. Feltűnnek a régi elvtársak is a színen, egyetemi jogászprofesszortól kezdve, kamu-közvéleménykutatón át, a selypegő egykori kommunista főcenzorig. Meg a többiek, megélhetési politikusok, álcivilek is, hátha csurran-cseppen valami azokból az eurókból meg dollárokból.
Nos, kedves barátaim, így állunk most. Néhány hónap múlva újra választások lesznek. Az ellenfél álarc mögé rejtőzik, másnak adja ki magát, mint ami.
De ne feledjük, hogy mi, jobboldali és jobb-érzésű emberek sem most léptünk le a falvédőről, kiismertük és a megfelelő stratégiával le is győzzük őket. Hiába veti fel a fejét akár a hétfejű sárkány is, a győzelem a miénk lesz.
Azért, mert igazunk van.