– Néhány gondolat Nemes László Árva című filmjéről –
2025. 10. 29.
Kiemelt kép: YouTube
Az országos premier (október 23.) előtt volt szerencsém látni a filmet egy pedagógus-filmklub keretein belül. A velencei világpremier – egy kritikus szerint – nagy sikert aratott. Elolvastam Péter Alvarez kritikáját, ajánlóját, melyben a film rétegeit fejtegeti. A rendező a Saul fia, a Napszállta és az Árva című filmjeit a cikk szerint trilógiaként gondolja kezelni. A kritikus szerint a legutóbbi a legjobb a három film közül. Hát…
Lehet, hogy újra kellene tanulni az ötvenes évek második felének magyar történelmét, ha hihetnénk a film sugallta látványnak, gondolatnak, eszmeiségnek. Egy külföldinek, aki nem ismeri Magyarország történelmét – az ötvenes évek világát – annak könnyen csodálatos és felemelő és még sorolhatnám a jelzőket a filmmel kapcsolatban. Azonban aki itt élt, átélte, érintettje volt a legvadabb kommunista vérengzés időszakának, annak ez a film finoman fogalmazva nem más, mint a történelmi díszlet kissé sajátos, önkényes újraértelmezése.
Már a kiindulópont is teljesen hamis. Egy mai világból származó kisfiú, a mai megkérdőjelezhető értékrenddel felvértezve, mint egy időutazó, megjelenik 1957 áprilisában. Éppen csak a mobiltelefon nincs a kezében. A srác viselkedése, gesztusai olyan messze vannak az ötvenes évek második felétől, mint Makó Jeruzsálemtől. A vélt, igazi apa helyett megjelenik egy férfi a lakásukon, vállán egy féldisznóval. Életszerű, nem? A 12 éves gyerek a pincébe jár le a várt, de soha meg nem érkező apjával beszélgetni, beszámolni neki a napok történéseiről. Az apát egy hatalmas vashordó testesíti meg. Nem ismerős ez a jelent egy pesti tüntetésről, ahol komoly arccal vonultak a nagy emberek és belesuttogták minden bajukat egy hatalmas tojás vagy micsoda oldalába? Ugye? Vagy nem?
A film elkészítésének egyik fő támogatója a Magyar Nemzeti Filmintézet volt. Elképzelem, milyen örömmel fogadták a stáblistán az egyik legnagyobb szektavezér és járulék – „megnemfizető” nevét, aki egy jóságos bácsiként tűnik fel az egyik jelenetben és beszél, beszél, beszél…
Leverték az 56-os forradalmat. A grundon hatalmas focicsata zajlik rengeteg nézővel. A kissrác és a barátnője – Sári – tőlük pár méterre, egy fa tövében kiásnak egy rongyba csomagolt kézi lőfegyvert. Arnold kibontja, forgatja és véletlenül elsüti. Mindez történik 1957 áprilisában, ha jól sejtem, mert mindenütt a május 1-i plakátokat ragasztják. És senki sem kapja fel a fejét, senki sem szól semmit, megy tovább a focimeccs. Gyorsan visszacsomagolják és újra elássák a pisztolyt, majd elszaladnak, mert ebből nagy baj lehet. Valóság? A filmes világban igen, egyébként nagyon nem!
Egy lakatlan ház pincéjében bujkál Sári testvére. A film alapján úgy tűnik, részt vett a forradalomban. Még most is nagy seb van a karján, hónapok multán. Aha, csak hogy legyen dolga a maszkmestereknek. A beszélgetéseikből kiderül, hogy állandó razziák vannak az épületnél. De senki nem megy le a pincébe és senkinek nem tűnik fel a két gyerek állandó pincejárása ételes csomagokkal. Szép világ, persze. Lehetne folytatni a sort, mert van még bőven a több mint két órás filmben ilyen valószerűtlen jelenet.
De hogy ne csak rosszat írjak a filmről: a képi világ megformálása kétségkívül profi és magas színvonalú!
A külföldi filmkritikusok imádni fogják és véresre tapsolják majd a tenyerüket. A kisfiú és az anyja díjakat fognak kapni a rendező-forgatókönyvíró-operatőr hármassal, mert senkit nem érdekel a film valóságtartalma. Mert az nincs. Talán jobb lett volna a film előtti beharangozókból inkább a Zootropolis újabb epizódját levetíteni, mert még az is közelebb van a valósághoz.