2025. 06. 02.
Ha az égre nézünk, és a távolban gomolygó, sötét felhőket figyeljük, nemcsak a közelben dúló háború képei jelenhetnek meg előttünk. A viharfelhők mögül előbukkanhat a múlt is, az az idő, amikor a vész elért bennünket.
1944. június 2-án Debrecenre sötét nap virradt. A reggeli órákban amerikai bombázók érkeztek a város fölé, és több száz robbanótöltet zuhant le az állomásra, a munkásnegyedekre, a gyárakra, a családi otthonokra. A támadás közel 1200 ember életét oltotta ki, köztük sok gyermekét. Ezrek váltak hajléktalanná, utcák tűntek el a föld színéről. A város nemcsak kőben és fában szenvedett súlyos veszteséget, hanem szívében is: a veszteség emléke máig ott él Debrecen tudatában.
Egész családok tűntek el egyetlen pillanat alatt. Az Erzsébet utca, a Hunyadi és Deák Ferenc utcák, valamint az Ispotály-templom környéke romhalmazzá vált. A vasútállomás köré épült városrész eltűnt. A romok alól kimentett gyermekek zokogása, a füstbe burkolt házsorok látványa mély nyomot hagyott azokban, akik ott voltak. A túlélőknek nemcsak otthonukat, hanem biztonságérzetüket, jövőképüket is újra kellett építeniük. A háború árnyéka hosszú időre a város fölött maradt.
Ma, a bombázás évfordulóján emlékezünk az áldozatokra. Azokra, akik nem élték túl, és azokra is, akik a romok között próbáltak tovább élni. És miközben a jelen viharfelhői felénk közelednek, ne feledjük: egyszer már átélt ilyen korszakot a város. Most rajtunk a sor, hogy emlékezzünk, és hogy ne engedjük feledni a múltat.
Ne feledjük a múltat, mert vészterhes időket élünk. Ahogy egykor, úgy ma is vannak, akik idegen zsoldba szegődnek. Ma is akadnak, akiknek előrébb való a saját érdekük vagy sérelmük, mint a hazájuk. Csak akkor lehetünk biztosak benne, hogy Debrecen egén nem jelennek meg újra bombázók vagy drónok, ha kimaradunk a bajból, és nem engedjük, hogy egy háborús ország csatlakozzon békében élő közösségünkhöz. Emlékezzünk a bombázásokra – és tanuljunk elődeink áldozatából!
4.6692