Már megszoktuk, hogy ne ítéljünk első látásra. Nem minden arany, ami fénylik. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, lehetne az élet!
Ha például azt mondja magáról valaki, hogy civil, akkor elhihetnénk, hogy nem a háttérből irányítják a tevékenységét, hanem azt csinálja, amire a jól csengő nevéből lehet következtetni. Egyébként a többség ilyen, csak nem ők verik a tam-tamot. Velük csak takaróznak azok, akiknek mások mondják meg, mit kell tenniük.
Ha például 23 civil szervezetből csak néhány civil, a többségük külföldről finanszírozott csapat, akkor már megint át vagyunk verve. Mindannyian. Mi, az egyszerű és civil emberek is, akik jó szándékkal teszik a dolgukat, amiért létrehozták a szervezetüket.
A ravasz és jól fizetett, már nagyon régen a háttérben mozgolódó kisebbség pedig kihasználja a jóhiszeműségünket. Újra és újra álruhában tör ránk. Nem mondja ki, hogy politikai célja van és nem mondja azt sem, hogy kormányt akar buktatni, pedig ezért kap külföldről pénzt.
Civil programokat szervez, így akar bázist építeni olyanokból, akik tényleg civilek, akik jó ügyek miatt alakítottak egyesületet.
Néhány infó a politikai aktivitást szervező civil szervezetről:
Alternatív Közösségek Egyesülete – közel 900 millió forintot támogatás az Open Society Foundationstól, ami a Soros pénzek kifizető helye, több millió EU-s pályázatokból, vagy Amerika Nagykövetségtől.
DERKE, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület, – 8,5 millió forint támogatás az Open Society Foundationstól, és a fentebb említett AKE-tól 3 millió forint.
Igazgyöngy Alapítvány – több mint 45 millió forint támogatás az Open Society Foundations-tól, 5,6 millió forint Brüsszeltől, és több más forrásból.
Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület – MIAKÖ – 8.000.000 Ft – EU-s támogatás, Közös Értékeink Program -ugye milyen jól csengő nevű ez a program is?
KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület – 6.116.000 Ft támogatás a fentebb említett AKE-tól.
Manír – jelenleg nem létezik ilyen egyesület
Főnix Fixed Gear – jelenleg nem létezik ilyen egyesület
Food Not Bombs Debrecen – jelenleg nem létezik ilyen egyesület
DebreSlam – jelenleg nem létezik ilyen egyesület
Cívisolors – jelenleg nem létezik ilyen egyesület
A cívisházakért – jelenleg nem létezik ilyen egyesület
Elgondolkodtató, ugye?
Sorolhatnánk tovább, hiszen ezen szervezetek legtöbbje ugyanígy politikai céllal működik, komoly összegekért.
Ezeknek a jól fizetett, egyáltalán nem civil szervezeteknek egyetlen feladatuk van: megtéveszteni, hergelni egymás ellen a békés debrecenieket, folyamatosan viszályt kelteni és politikai akciókat szervezni. Ehhez kellenek nekik az igazi civilek, akik teszik a dolgukat önzetlenül.