2025. 07. 11.
Nehéz. Mindig nehéz. Nehéz, mert értelmetlen volt, teljesen feleslegesen vették el az életét és egészen embertelen módon. Bár rögtön adódik a kérdés: lehet ezt nem feleslegesen és emberségesen? Nyilván: nem.
És ő csak egy, egyetlen a sok közül. A sok százezer közül egy, kinek a halála mégis, mindannyiunkat különösen megérintett. Miért? Mert vérünk ő, s látjuk az arcát, megismertük történetét: egy kárpátaljai „hétköznapi” honfitársunk; családja volt, gyermekei. Egyszerűen csak élni akart, mint mi, nagyjából mindannyian.
Emlékezzünk reá, mert sorsa igazi magyar sors: arra tanít, hogy elszakított nemzettestvéreinknek igen keserű kenyér jutott, s ilyenben van részük napjainkban is. Különösen a szegény, de számunkra mégis oly kedves Kárpátalján. Az ő nemzeti létük – s mint látjuk, mostanság puszta életük is – állandó veszélyben van. Mélységesen szégyellje magát, aki sajnál külhoni magyarjainktól bármilyen segítséget!
Ezt az őrületet meg kell állítani. Nem folytatódhat tovább! Bízunk általában a világi bíráskodásban, de egyszer majd mindenkinek el kell számolni önnönmagával, saját lelkiismeretével is. Hogy fogják ezt megtenni azok, akik bármi áron háborút akarnak és ezért nem restek emberéletek sokaságát feláldozni? Milyen vezetők ők, hová viszik ezek a szívtelen és vak bürokraták Európa nemzeteit?
Drága József! Nyugodj békében! Távozásod talán felráz néhányat azok közül, akik még mindig az öldöklésben látják a jövőt.