Egy olimpiai bajnok, Kásás Tamás idézetével kezdeném: „Az Olimpiák történetének eddigi legsötétebb pillanata.”
Van itt minden, kérem szépen! Egy világ háborodott fel a „megnyitóünnepségnek” csúfolt woke-performansz jelenetein, amikor a keresztényekbe és a hagyományos, normális értékrendű emberekbe rúgtak egy jó nagyot, aztán a francia főváros egykor volt – romantikus időket idéző, napjainkban inkább csak szennyvízcsatornaként funkcionáló – folyójában, a Szajnában megrendezendő úszószámok körüli polémia borzolta, borzolja jogosan a kedélyeket. Nem tudjuk, milyen olimpiai érem ér meg bárkinek egy kiadós, akár krónikussá váló hepatitisz- és/vagy hastífuszfertőzést, mindenesetre okkal aggódhatunk ezekért a sportolókért!
De láthatunk még nők között megmérkőző férfi ökölvívókat (mert amúgy hölgynek érzik magukat, vagyis „transz-nőnek” és óriási botrány lenne, ha valaki eme identitásukat megkérdőjelezné), állandósult közlekedési káoszt, füstbe borult repülőteret, horror árakon kapható jegyeket, az esemény kellős közepén a reklámkampányból kiszálló multinacionális céget.
Egy brazil szörföst a híres Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus-szobor képét ábrázoló sporteszköze miatt tiltottak el a versenyzéstől, nyilván a „sokszínűség és tolerancia” jegyében!
Ugyan még nincs vége a nemzetközi megmérettetésnek, de – az olimpia eredeti szellemiségének nyílt semmibevétele miatt – további botrányos események várhatók.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint „százszor jobb olimpiát tudnánk csinálni”. Milyen igaza van! Azért emlékezzünk meg azokról a „kedves, jó magyar” honfitársainkról is, akiknek mindezt köszönhetjük: a momentumos elvtársak és elvtársnők – nyilván nem véletlenül – mindent bevetettek 2017-ben, hogy ne Budapest, hanem Párizs rendezhesse az idei világeseményt.