Kezdőlap » Kitől függ a „független” sajtó?

Kitől függ a „független” sajtó?

Írta: pannka98

Legutóbbi cikkünkben felfedtük, hogy a leköszönő amerikai nagykövet David Pressman még gyorsan jóváhagyatott több mint 10 millió forintnyi támogatást a Debrecinernek (országosan pedig összesen 173 millió forintot a dollármédia egyéb felületeinek). Vajon miért kap egy debreceni online-újság ennyi pénzt búcsúajándékként a budapesti amerikai nagykövetségtől? https://1693.hu/debrecenig-gurultak-pressman-bucsudollarjai/

Mégis, mi az a Debreciner?

Évekkel ezelőtt szép reményekkel indult ez az online-újság Debrecenben – Porcsin Zsolt vezetésével. A média1.hu-nak adott nyilatkozata szerint:

„a Debreciner lesz az első lokális online-újság Magyarországon, melynek működési költségeit teljes egészében az előfizetők állják. Ez a modell példaértékű lehetne más városok, régiók számára is…” 

Mivel a hőn áhított előfizetőkről azóta sem találunk fellelhető információt, csak azokról az „előfizetőkről”, akik nagy tételben játszanak. Ilyenek a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány vagy a demokrata vezetésű budapesti amerikai nagykövetség. 

Az újság hitvallása szerint „keresünk szerte a városban, az országban, a világban 100 személyt, akik többet akarnak tudni, mint amit napi gyors fogyasztásra kínálnak nekik a médiában.” 

Mivel úgy tűnik, az országban nem nagyon találtak olyanokat, akik szívesen áldoznának a mindennapi hergelésre, de a „világban”, ahonnan vártak is, azért csak találnak bőkezű támogatókat. Lehet, hogy a valóságban nem személyek, hanem nemzetközi szervezetek, de annál több pénzük van. 

Nem is rejti véka alá együttműködését a Debreciner és a helyi Soros-hálózat. Hiszen, ha szeretnénk személyesen támogatást befizetni nekik, akkor a szerkesztőségükben ezt előre egyeztetett időpontban meg is tehetjük a Debrecen, Baross Gábor utca 16. szám alatt, ami köztudottan a brüsszeli baloldal és Sorosék által finanszírozott civil szervezetek központja.

Forrás: https://debreciner.hu/elofizetes-tamogatasok

Ha mégis arra vetemedünk, hogy támogassuk a „független” újságírást, akkor arra figyeljünk, hogy egyszeri támogatás esetén sajnos nem áll módjukban számlát adni. 

Forrás: https://debreciner.hu/elofizetes-tamogatasok

A Debreciner önnön magát „független-objektív” sajtónak állítja be, valójában jelentős külföldi finanszírozásból működő, a Soros-hálózathoz tartozó balliberális propagandafelület. 

No, de kik üzemeltetik a Debrecinert? 

A hivatalos kiadója az Együtt Debrecenért Egyesület, melynek elnöke Giczey Péter. Ő nem mellesleg a megboldogult SZDSZ egykori társalapítója, képviselőjelöltje. Giczey ezer szállal kötődik a hazai Soros-hálózathoz. A Tűzfalcsoport korábbi oknyomozó anyagaiban arról írt: Giczey egyike azoknak, akik a Soros-féle Civil Kollégium Alapítvány vezénylése mellett Kunbábonyban évről-évre kormányellenes és a nemzeti értékrend ellen kiálló aktivistákat képeznek.

A Debreciner szerkesztőségének munkáját vezeti és a tartalomért felel: Porcsin Zsolt, hajdan a megyei napilap, a Napló főszerkesztője volt. Porcsin előszeretettel mutatja be magát a Fidesz vezéráldozatának, azt sejtetve, hogy a pártnak lenne bármi köze az ő leváltásához. A valóság viszont az, hogy a Fidesz akkor veszítette el a választást az MSZP-vel szemben, és őt 2002-ben az Inform Média Kft. akkori osztrák tulajdonosa váltotta le a főszerkesztői posztjáról. Ezt követően baloldali propaganda blogot írt Basahalom Boulevard majd vagy.hu néven. 2011-ben megnyerte az MSZP sajtódíját, aztán közszereplésre adta a fejét, 2017-ben az Együtt és Párbeszéd által szervezett budapesti demonstráción szónokolt. Rendszeresen publikált cikkeket a Magyar Narancs online változatában és az Átlátszón is. Részt vett a Transparency International oknyomozó újságírói mentorprogramjában, ami szintén a Soros hálózathoz köthető.

Kik a „világból” érkezett támogatók?

Vegyük sorra őket! Az Open Society Foundations, azaz a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásban részesítette a kiadó egyesületet 40.000 dollár értékben. Ezt még megfejelte a szintén Sorosék pénzét bőkezűen osztogató Alternatív Közösségek Egyesülete által adott szintén legalább 5,8 M Ft támogatás. Továbbá, 2023. júniusában 7 millió forintnyi eurót kaptak a Journalismfund Europe-tól és az International Media Support-tól. Előbbi kapcsán tudni kell, hogy brüsszeli székhelyű szervezet, mely kizárólag nyíltan baloldali médiatermékeket támogat, és legfőbb finanszírozója hogy, hogy nem a már jól ismert Nyílt Társadalom Alapítvány. Az Ökotárs Alapítványon keresztül az USA háborúpárti demokrata nagykövetsége szintén támogatásban részesítette a Debrecinert egyszer 9.999.000 Ft, majd 10.153.000 Ft értékben. Itt jegyeznénk meg, hogy az első támogatásukat 2024. januárjában kapták, amit pár nappal azután hirdettek ki, hogy a már említett Soros-fészekben, a Baross16-ban járt David Pressman nagykövet. 

Vajon mit kell tenni ennyi pénzért?

Mi úgy látjuk, hogy a guruló dollárokért a helyi közvélemény befolyásolása a cél, támogatóik érdekeinek érvényesítésével. A Debreciner riogató hangulatú cikkek cunamijával indította el a hangulatkeltést az akkumulátorgyárak ellen, és generált egyúttal mesterséges félelmet olvasói körében. Előfordult, hogy egy nap alatt akár 5-6 ilyen hergelő stílusú tartalmat is kiadtak megkérdőjelezhető színvonalú és hiányos tájékoztatással.

Folytatjuk…

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink