Nagy fontosságú előadást tartott Magyarország miniszterelnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szeptember 25-i „Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség” című konferenciáján. Az itt elhangzottak irányt mutatnak városunk, Debrecen fejlődésének is a következő évtizedekre!
Orbán Viktor beszéde első részét a közelmúltban megalkotott Draghi-jelentés főbb megállapításainak bemutatására és elemzésére szentelte. A jelentés problémákat azonosít, melyek megoldását Draghi föderalista alapon képzeli el, ez azonban a magyar elképzelésekkel nem egyeztethető össze. A föderális megközelítés ugyanis nem más mint világkereskedelem blokkosodása, azon belül hatalmi blokkok létrehozása, a 20. századi hidegháborús mintáknak megfelelően („két Nap van az égen, vagyis két különálló pénzügyi-világkereskedelmi rendszer).
Orbán szerint azonban a 20. század nem kelthető életre, ideológiák helyett józan észre van szükség. Az új problémákhoz új megoldások kellenek, a blokkosodás ellentétes az EU-tagállamok érdekeivel. Mindezek miatt magyar válasz is születik a kihívásokra, ez pedig nem más mint a magyar gazdasági semlegesség! Ennek során gazdaságpolitikánkat – az ideológiamentesség jegyében – úgy építjük fel, hogy a két létrejövő világgazdasági rendszer közötti átfedéseket, találkozási pontokat, csatornákat megfelelő módon kihasználjuk. Végső soron: mi döntjük el, kivel üzletelünk, azzal üzletelünk, akivel a leginkább megéri ( a versenyképességi szempontokat nem írhatja felül semmi), csakis a saját értékeink mentén tárgyalunk (nincs ideológiai árukapcsolás, ahogy az napjainkban az EU-ban jellemző), továbbá minden égtáj felé tájékozódunk.
Ennek a gondolkodásmódnak szerves része a beruházási semlegesség, melynek már élő példáit éppen Debrecenben találhatjuk: a cívisváros fejlesztéspolitikája évek óta ezt az elvet követi, hiszen fő szemponttá vált nálunk, hogy az itt megtelepülő cégek fejlesztéseinek az itt élők távlati jövőjét és érdekeit kell szolgálniuk elsősorban.
Az Európai Központi Bank egykori elnöke, volt olasz miniszterelnök által készített analízis – az európai versenyképességhez kapcsolódóan – megállapítja továbbá: az akkumulátor-iparág javuló kilátásokat mutat, s úgy tűnik, az ide fókuszáló politikai erőfeszítés sikeres lehet. Az akkumulátorfejlesztésekhez eddig biztosított támogatások kulcsfontosságúak Európa pozíciójának megerősítésében, az ide fordított közfinanszírozás az elmúlt évtizedben évente 18%-kal nőtt.
A zöldenergia-forradalom küszöbén vagyunk tehát, s ezt Debrecen vezetése idejekorán felismerte; erről Papp László polgármester több alkalommal is nyilatkozott: a város – bekapcsolódva a technológiaváltás folyamatába – a jövő egyértelmű nyertese lehet!
A Draghi-jelentés kitér arra is, miszerint az iparpolitikai szempontok semmibevétele az „éghajlatpolitikával” szemben gyengítik, sőt lassan tönkreteszik földrészünk iparát, beleértve az eddig meghatározó jelentőségű autóipart.
Orbán Viktor viszont a magyar gazdasági semlegességi politika szerves részeként tekint az új technológiák iránti nyitottságra és kijelentette a konferencián: el kell érni, hogy Magyarországon gyártsák a jövő autóját, nálunk működtessék a zöldenergia csúcstechnológiáit!
Úgy tűnik, hogy Debrecen – a BMW-gyár és a legmodernebb gyártástechnológiát alkalmazó CATL, valamint más piacvezető cégek ide vonzásával – ezen célokat is magáévá tette, természetesen a környezetvédelmi szempontok messzemenő figyelembevétele mellett, mert: Debrecen gondoskodó város és az is akar maradni!
Forrás: HÍRTV