Kezdőlap » Ide vezetett a Tisza folyamatos hergelése

Ide vezetett a Tisza folyamatos hergelése

Írta: pannka98

2026. 01. 31.

Incidens történt a Darabos utca egyik lépcsőházában pénteken, kora este. Az eddigi információk alapján, két fiatal Tisza-aktivista keveredett majdnem tettlegességig eljutó konfliktusba egy 40-50 év körüli férfi lakóval, s ennek során állítólag egy balta is előkerült. Az eset különös sajátossága, hogy a lépcsőházi menekülés közben a fiatalok telefonnal videófelvételt is tudtak készíteni.

Magyar Péter egyik helyi képviselőjelöltje hamar megjelent a helyszínen és rövid időn belül egy szépen összevágott, megfelelő zenei aláfestéssel ellátott, drámai hangú hangú videóban ismertette a történteket. Tompa Enikő – nem tudni miért, s milyen információkra alapozta mindezt –, mindenesetre fontosnak tartotta megemlíteni, hogy egy „tanárember” volt az elkövető. A Tisza helyi politikusa – némileg burkoltan ugyan –, de a Fideszt tette felelőssé az események miatt, s felszólította Barcsa Lajost és Széles Diánát, a kormánypárt képviselőjelöltjeit, hogy azonnal „határolódjanak el”! A politikai hergeléshez az este folyamán a Tisza másik helyi jelöltje, az ex-RTL-es Tárkányi Zsolt is csatlakozott, miután lóhalálában megérkezett lakóhelyéről, Budapestről.

Az este folyamán mi is kimentünk a helyszínre, ahol egy idős hölgy elmondta: az elkövető a környéken eléggé ismert, mivel gyakran helyezi magát a közfigyelem középpontjába. Előfordult, hogy hangosan fejtegette politikai vagy éppen más jellegű véleményét, s nem egyszer általában a politikusokat – a Fideszt is – szidalmazta. A hölgy úgy tudja, az elkövető nem tanárember. Egy iskolában dolgozik ugyan, de nem pedagógusként.

Nem szimpatizál a kormánypárttal

Forrás: Facebook

Másokkal is beszélgetve, jó eséllyel sikerült név szerint beazonosítanunk azt a személyt, aki a garázda cselekményt elkövethette. Az illető Facebook-profilja alapján egy mindennel és mindenkivel szemben eléggé ellenséges érzületet tápláló, kissé „furcsa” személyiség rajzolódik ki, amolyan „laposföldhívő-típus”. A Fidesz politikusait gyűlöli, de a többiekről sincs jó véleménye.

Forrás: Facebook

Megítélésünk szerint rendkívül káros és veszélyes dolog, ha a közéletben szerepet vállalni kívánó politikusok az ilyen sajnálatos eseményeket hangulatkeltésre, hergelésre használják. Jól tudjuk, hasonlókra nem egy példa volt a baloldal részéről: hogy ne menjünk túl messzire, pár hete a Tisza váci képviselőjelöltje mondta, hogy Rádon „fideszesek” megtámadták. Az ügyből Magyar Péter országos hisztériakampányt kreált, de a nő a rendőrségen már kénytelen volt igazat mondani, s kiderült, semmi nem volt igaz az állítólagos inzultálásból. De régebbről még emlékezhetünk az MSZP bajai videós sztorijára is, ami szintén balul sült el.

A mostani eset Magyar Péteréknek úgy kellett, mint éhezőnek a falat kenyér, hiszen be kell mutatni, valójában ők az áldozatok. Ugyanis a pártvezér végtelenül agresszív és erőszakos megnyilvánulásai – melyeket rajongói sok esetben magukévá tettek – mostanra lassan széles körben ismertté és a Tisza védjegyévé lettek.

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink