Kezdőlap » Fellobbant a szeretet lángja a város adventi koszorúján

Fellobbant a szeretet lángja a város adventi koszorúján

Írta: pannka98

2025. 12. 22.


Advent negyedik vasárnapján, 2025. december 21-én a Kossuth téren a szeretet gyertyalángja lobbant fel. Debrecen önkormányzatát Balázs Ákos alpolgármester képviselte az ünnepségen, majd Sipos Barnabás ortodox parochus mondta el gondolatait.


A szeretet gyertyájának fénye nem harsány jelenség. Inkább egy olyan láng, amelyben a csendes állhatatosság rejlik. A szeretet ugyanis sokkal inkább tettekben és a mások iránti figyelemben él, mint szavakban. Megmutatkozik egy apró gesztusban, amikor odafigyelünk valakire. Abban a pillanatban, amikor türelmet tanúsítunk, vagy amikor időt szánunk arra, hogy meghallgassunk valakit, aki talán pont erre várt mondotta Balázs Ákos, majd így folytatta:
Debrecen közössége hosszú ideje arról tanúskodik, hogy a törődés, az odafigyelés és mások támogatása nem csupán ünnepi elhatározás, hanem mindennapi érték. A város vallási közösségei, civil szervezetei, intézményei és az itt élő emberek egymás iránti felelősségvállalása, számtalan példát mutat arra, hogy a közösség ereje a jószándékú cselekedetekben rejlik. Ezekben a hétköznapi, mégis jelentőségteljes tettekben válik kézzelfoghatóvá az a fajta szeretet, amelyre egy város jövője is épülhet.

Fotó: DMJV Sajtó

Sipos Barnabás ortodox parochus azt a kérdést tette fel: Hol van Jézus? Amikor a napkeleti bölcsek megérkeztek Jeruzsálembe, akkor ezt kérdezték Heródestől: Hol van a zsidók újszülött királya? Ma ezt kérdezzük mi is, és ugyanígy juthatunk el hozzá, mint a bölcsek annak idején. A bölcs, tudós emberek egyik pillanatról a másikra vándorok lettek, nem sajnáltak időt sem fáradtságot, és vállalták az utazással járó kockázatot. Hol volt Jézus? Már ott volt a vágyaikban, fáradtságot nem ismerő akaratukban. Mert Jézus mindig ott van, ahol keresik őt. És ilyenek vagyunk mi is. Néha kereső, kétkedő emberek, akiknek kérdései és kételyei talán mindinkább megsokszorozódtak manapság. Keresünk valamit, de gyakran azt sem tudjuk, hogy mit. Pedig az igazi kérdés és keresnivaló cél az az, hogy hol van Jézus? Itt van, hiszen ha keressük, meg is találhatjuk. És ez az emberiség örök tanulsága. Jézust ott találjuk meg, ahol megbecsüljük a másik embert, az ártatlant, a küszködőt, a kiszolgáltatottat. Jézus ott van, ahol az emberi élet rászorul arra, hogy mellé álljon. Ő a másik emberen keresztül nyitja fel szemünket az Isten titkára.

De a karácsonyi történet folytatódik: a bölcsek ajándékot hoztak a megszületett Messiásnak, aranyat, tömjént és mirhát. Itt is megkérdezhetjük, hogy hol van Jézus? Jézus ott van, ahol az emberek szíve megnyílik, mint a kincsesládák. És a legdrágábbat, legértékesebbet adhatjuk át belőle a másiknak.

Mindezeket a gondolatokat követően Balázs Ákos és Sipos Barnabás a cserkészektől átvett – Betlehemből, a Születés Templomának örökmécseséről érkezett – lánggal meggyújtották a koszorún a negyedik gyertyát, s fellobbant a szeretet lángja. A betlehemi lángról gyújtott fáklyák a Nagytemplom előtti teret is bevilágították, s a cserkészek mécsesekben is sokaknak továbbadták a lángot.

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink