2026. 01. 27.
Kiemelt kép: a debreceni gettó kerítése a Bajcsy-Zsilinszky (akkor: József királyi herceg) utcában
Mindenki az ünnepre készült, ő is. Ez a pészah nem olyan volt, mint az eddigiek. El kellett viselnie az előző évek szigorításai által okozott megaláztatásokat, a munkaszolgálatba vezényelt apák és fiúk hiányát, azt, hogy zsidóként kiszorították a világból. Majd egy váratlan pillanatban kirángatták a lakásából, s egy kisbőröndnyi ruhával és sok ezer más debreceni zsidóval bezárták a zsinagóga környékére. Oda, ahová imádkozni járt. Látta éhezni, és meghalni a vele nyomorgó zsidókat. Két hónap elteltével marhavagonokba terelték több ezer társával együtt. Hosszú, gyötrelmes út után megérkezett Auschwitzba, ahol elszakították a családtagjaitól, akikkel még utoljára a távolból megkeresték egymás tekintetét, az utolsót az életben és kezdetét vette a haláltábor adta gyötrelem és kín időszaka. Majd a koncentrációs és munkatáborok sorát megjárva hazatért, és látta: nincs senkije és semmije. Mindent elvettek tőle.
Az említett történet egy, az akkor Magyarországon, Debrecen városában akkor élő zsidó lány története, de bármely zsidó honfitársunk története lehetne. Bárkié, akik zsidó származásuk és hitük miatt kirekesztettjei lettek ennek a világnak.
Hiába minden emberi jóakarat, a szeretet, a jogfosztó intézkedések után 1944-ben jött a náci megszállás, a gettósítás és a deportálás. A közel négy hónap alatt lejátszódó események mélyen beivódottak minden ember életébe, aki szenvedője és aki szemlélője volt, annak is.
Egyszerre rezzennek össze zsidó és nem zsidó emberek bárhol is éljenek a világban, amikor meghallják azt a szót, hogy holokauszt.
Az 1900-as év századfordulójára Debrecen városa büszke példája lett a társadalmi együttélésnek, ahol zsidó és keresztény honfitársaink egyaránt megtalálhatták a boldogulásukat, élhettek szeretteikkel és embertársaikkal békében. Ezt örökül kapva, büszkén valljuk, a világban is méltó hagyaték üzenetét.
A második világháború történései, ma is sokkolóan hatnak ránk, debreceniekre, akik számára a holokauszt szó, megmagyarázhatatlan és értelmezhetetlen kifejezés a szótárunkban.
Értelmezhetetlen, mert bár tudjuk a jelentését, de felfogni nem lehet, hogy ez megtörténhetett.
A debreceni emberek mindig is híresek voltak a lokálpatriotizmusukról. Arról, hogy büszkén vallották és vallják magukat debreceninek, így a közel hatezer ártatlan zsidó lélek elvesztése a városunk mérhetetlen vesztesége is.
Debrecen város vezetése, a Debreceni Egyetem és a Debreceni Zsidó Hitközség 2015-ben avatta fel azt a nemzetközi szinten is egyedülálló emlékfalat, amelyen minden debreceni zsidó áldozat neve szerepel. Ezáltal is tartva azt a feladatunkat, hogy emlékeznünk kell az elveszített debreceni zsidó emberekre és emlékeztetnünk kell a holokausztra, hiszen az antiszemitizmus és a kirekesztés fogalmai itt lebegnek napjaink világában. Ha Magyarországon kívül tekintünk, láthatjuk, hogy nemcsak a szomszéd országokban forrong a világ és dúl a háború, hanem tőlünk több ezer kilométerre is. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy Magyarország Kormánya mindent megtesz a magyar emberek biztonságáért, s természetesen így van ez Debrecenben is, ahol az ország legnagyobb vidéki zsidó hitközségével erős szimbiózisban él minden keresztény közösség, minden felekezet.
Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja. Az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának a napja.
Társadalmunk emlékezetét mindvégig nyomasztani fogja annak tudata, hogy a több mint nyolcvanegy évvel ezelőtti események megtörténhettek. Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít arra, hogy lokális szinten is méltó módon hajthassunk főt a Soáh-ban elpusztított zsidó honfitársainkra emlékezve.
Emlékezzünk az elpusztított zsidó honfitársainkra, emlékük legyen áldott!