Kezdőlap » „Bezzegrománia”

„Bezzegrománia”

Írta: pannka98

A román államfőválasztás teljes komédiába fulladt, mert az első fordulót követően az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a szavazást a demokrácia védelmében. Történt mindez három nappal a második forduló előtt, a kampány közepén. A továbbiakban röviden végig vesszük, hogy miért is kínos ez a demokrácia számára abban az országban, amit a fősodrú magyar média leginkább szeret összehasonlítani Hazánkkal.

Az elnökválasztás első fordulójából egy szélsőséges és egy viszonylag ismeretlen liberális jelölt jutott a második fordulóba. A két nagyobb politikai közösség, a sokáig együtt kormányzó nemzeti liberálisok (PNL) és a szocialisták (PSD) jelöltjei elvéreztek az első fordulóban. Nem az ördögtől való gondolat, ha feltételezzük, hogyha az egyik nagy politikai párt jelöltje jutott volna be a második fordulóban, akkor másként dönt az alkotmánybíróság. Főképpen, ha hozzátesszük, hogy az alkotmánybírók többségét a PSD támogatásával nevezték ki.

A bizonytalanságot fokozza, hogy egyetlen közvéleménykutató sem jelezte előre a végeredményt. Azonban nem csak az első, hanem a második helyezettet sem. Ez nem egyszeri eset a keleti szomszédunkban. AZ EP választáson is hihetetlen módon, Európa-szerte a legrosszabb előrejelzése statisztika jellemezte Romániát.

Az alkotmánybírósági döntés legnagyobb hibája, hogy nem ad világos magyarázatot a döntés alátámasztására. Elképzelhető, hogy később további, eddig titkosan kezelt részletek látnak majd napvilágot, de így egyetlen demokráciában sem lehet döntést hozni egy ilyen földrengéssel felérő politikai szituációban.

Elég eljátszani a gondolattal, hogy milyen nemzetközi visszhangot váltana ki egy hasonló eset, ha Magyarországon kerülne erre sor. Ehhez képest a nemzetközi közösség csendesen beletörődve fogadta a furcsa román szituációt. Egy demokrácia számára a bizonytalanság, a döntések alátámasztásának hiánya, a politikai intézményekbe és a választásokba vetett bizalom megkérdőjelezése a legveszélyesebb. Ez az esemény még évtizedekig ássa majd alá az érvelését azoknak, akik „bezzegdemokráciának” állítják be Romániát.

Fotó: Mandiner

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink