2026. 02. 01.
Kiemelt kép: YouTube
Ott ültünk a szüleimmel a televízió előtt és vártuk, hogy kezdődjön a táncdalfesztivál döntője. Nem csak mi, hanem talán egy egész ország ott ült akkor a képernyő előtt. Akkor még nem volt olyan telefon, amin keresztül bármit meg lehetett nézni. Ha filmet vagy műsort szerettünk volna látni és természetesen azt leadták a televízióban, akkor csak azon keresztül láthattuk. A dátum 1981. Táncdalfesztivál.
Átjöttek hozzánk az emeleten lakó szomszédok, hogy együtt szurkolhassunk a kedvenceinknek. Nem volt senkinek sem kifejezetten egy kedvence, mindenki mindenkinek drukkolt. Több fellépő akkor már híres volt és valóban az egész ország ismerte néhányukat. Nem ez volt a lényeg! Ma már nem is tudom megfogalmazni, igazából mi is volt a legfontosabb akkor. Talán az, hogy önfeledten hittünk valamiben, abban, hogy a világ és amit látunk belőle valójában úgy van, és az, amit a televízión keresztül látunk, az a leghitelesebb. De akkor nem is ez volt a fontos. A fontos az volt, hogy a kedvencek közül mind többen elnyerhessék a díjakat.
Valahol tudtuk azt is hogy az ott elhangzó dalok sokáig ismertek lesznek. De azt nem tudtam, hogy közel 50 év elteltével ugyanúgy megmarad bennem minden pillanat, ami ott abban a lakótelepi szobában történt, ahogy szurkoltunk a fesztivál fellépőinek. Másnap, amikor lementem a lakótelepi játszótérre a társaimhoz, közülünk a leggazdagabb fiú lehozta kazettás magnóját, a híres MK 27-est és lejátszotta nekünk a táncdalfesztivál dalait, amit mikrofonnal felvett, a tévé előtt ülve. Természetesen a szülei, a családtagjai beszélgetése is hallatszott közben és a beszólásaik, de nem érdekelt bennünket, a dalokra figyeltünk. Számtalanszor visszahallgattuk a „Limbó-hintó” dallamait, azt, amikor Eszményi Viktória elénekelte, hogy ő „csupán egy lány a sok közül” vagy ahogy a csodálatos Balázs Fecó egy mítoszt teremtett a „Homok a szélben” című dalával, de ugyanakkor ott volt Soltész Rezső és Ullmann Mónika, valamint a legcsodálatosabb magyar énekesnő, Cserháti Zsuzsa is.
Mennyi mítosz és legenda egy fesztiválon! A gyönyörű hangok és a szórakoztató dallamok, szövegek mögött keserédes emberi helyzetek voltak. De mi – gyerekként – akkor próbáltuk eljátszani azt, ami előző este történt és a Hungária együttes Limbó-hintó dalára mi is léceket kerestünk, hogy azok alatt hátra hajolhassunk és versenyezzünk egymással, ki tud átmenni a léc alatt.
De most ezek az emlékek keserédesek.
Hetvennyolc éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja, a Hungária együttes alapítója és frontembere, zenész, dalszerző, musicalalkotó. Halálával egy korszak zárult le a hazai zenei életben: egy olyan művész távozott, aki több mint öt évtizeden át volt jelen a magyar kultúrában, és akinek dalai generációk közös élményeivé váltak.
Fenyő Miklós 1947. március 12-én született Budapesten. Az 1956-os forradalom után családjával az Egyesült Államokba emigrált, ahol már fiatalon megismerkedett a rock and roll világával. Az amerikai zenei kultúra – Elvis Presley, Bill Haley és a korai rock más ikonjai – meghatározó hatást gyakoroltak rá, és később egész pályafutásának alapját adták.
Hazatérése után Magyarországon kezdett aktívan zenélni: tinédzserként zenekarokban játszott, majd 1967-ben megalapította a Hungáriát. Egy évvel később a „Csavard fel a szőnyeget!” című dalával megnyerte a Ki mit tud?-vetélkedőt, amely az első országos ismertséget hozta számára.
A Hungária Fenyő Miklós vezetésével a magyar rock and roll egyik legfontosabb formációjává vált. A hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján megjelent albumok – köztük a Hotel Menthol és a Rock and Roll Party – korszakos sikert arattak. A zenekar látványos színpadi világa, amerikai ihletésű stílusa és fülbemászó dalai új színt hoztak a hazai könnyűzenébe.
Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a „Csókkirály”, a már említett „Limbo hintó”, a „Micsoda buli” vagy az „Isztambul”, amelyek mára a magyar popkultúra megkerülhetetlen darabjai lettek. Pályafutása során több mint harminc lemezt jelentetett meg, és albumai milliós példányszámban keltek el.
Fenyő Miklós szólóelőadóként is rendkívül aktív maradt. Zenéjében következetesen képviselte a rock and roll hagyományait, miközben sajátos, magyar karaktert adott a műfajnak. Munkássága azonban túlmutatott a koncertszínpadokon.
Musicaljei – köztük a Hotel Menthol és a Made in Hungária – kiemelkedő sikert arattak a színházakban. A Made in Hungária filmváltozata széles közönséghez juttatta el Fenyő életútjának és a korszak hangulatának történetét, tovább erősítve kulturális hatását.
Művészi pályáját számos rangos elismeréssel jutalmazták. Megkapta az Artisjus és a Fonogram életműdíját, az EMeRTon-díjat, valamint a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét. Elismerései mellett azonban legalább ilyen fontos volt a közönség folyamatos szeretete, amely koncertjein és megjelenésein végigkísérte.
Fenyő Miklós nemcsak zenész volt, hanem valódi jelenség is. Dalaiban a szabadság, a derű és az életigenlés jelent meg egy olyan korban, amikor ezek különösen fontos üzenetek voltak. Zenéje hidat teremtett generációk között, és máig élő része a magyar zenei emlékezetnek.
Halálával egy meghatározó hang hallgatott el, de az általa teremtett dalok, színpadi művek és életérzés tovább élnek. Fenyő Miklós öröksége a magyar könnyűzene maradandó része – egy olyan művészé, aki egész pályáján hű maradt ahhoz, amit a rock and roll jelentett számára: szenvedélyt, szabadságot és örömöt.
És még egy emlék!
2015-ben mutatta be a Csokonai Nemzeti Színház Debrecenben a Made in Hungáriát, Mészáros Tibor rendezésében. Akkor láttam őt. A nézők között szerényen meghúzódva nézte alakjának legendává válását itt, Debrecenben. Ez intim pillanat volt. Nem olyan, mint amikor nagyszínpadon több ezer ember előtt játszotta el élete történetét.
Ezt a történetet generációk zárták a szívükbe és tekintik saját történetüknek!
Nem vitte magával a dalait. Miközben a mi generációk, az a bizonyos „60 pluszos” elképzeli, hogy a zongora még nyitva, mintha új dalok készülhetnének és nemzedékünk emléke is megmaradhat. Ő és a dalai által, hogy egy kicsit is hihessük: érdemes volt itt lenni a Földön, ahogy „az új fiúnak is, ki a telepre költözött!