2025. 12. 06.
Azt mondják, amikor nagyobbacska lesz az ember, akkor a sok ismerete hátterében már nem hisz benne. Én mégis hiszek a Mikulásban. Már rég elmúltam ötvenéves – és még mindig hiszek benne.
Emlékeznek arra, amikor gyerekkorukban – valahol a késő ősz tájékán, amikor még november közepe volt – megjelentek a boltokban a csokimikulások? Na, akkor kezdődött az izgalom.
Amikor én gyerek voltam a 70-es években, november legvégén jelentek meg a csokimikulások.
Most megfigyeltem, az idén már volt olyan üzlet, ahol október végén találkoztam velük. Olyan ez, mintha a világ félne attól, hogy lemarad az ünnep átéléséről. És olyan, mintha sulykolni szeretnék az emberbe azt, és már bő egy hónappal előtte, hogy ne feledkezzen el senki se arról, hogy december ötödike estéjén az otthonokba megérkezik a Mikulás és időben meg kell venni az ajándékokat!
Emlékeznek arra, amikor gyerekek voltak és az osztályközösségekben egymás nevét kihúzva megajándékozták egymást? És emlékeznek arra, amikor a szüleik munkahelyéről csomagot kaptak?
Amikor én gyerek voltam, ez úgy volt, hogy az üzemek, a vállalatok, az irodai egységek közös mikulásünnepet szerveztek a brigádokkal együtt. Ja, azt el kell mondani, hogy nem mikulásünnepnek hívták, hanem télapóünnepnek az iskolákban is és a vállalatoknál is, és a karácsony sem karácsony volt, hanem fenyőfaünnep. Semmilyen vallási elnevezést nem lehetett adni az ünnepeknek. Szóval, amikor közeledett a télapó ünnepe, megjelentek a Mikulások, illetve – bocsánat – mindig elfelejtem, a Télapók az osztályközösségekben, ahol átadták a csomagokat, illetve a brigádok által szervezett vállalati télapóünnepségeken, ahol szintén egy ott dolgozó, Télapónak beöltözve játszotta el, annak szerepét.
Emlékszem arra, amikor 8. osztályos voltam és a Vénkerti Általános Iskolába jártam, egy alkalommal bejött az iskola akkori legendás alakja, Micike néni, aki megkért arra, hogy az 1. osztályosoknak legyek a Mikulása. Beöltöztetett és átadtam a kicsiknek a csomagot. Nagyon fura érzés volt, kicsit felnőttnek is éreztem magamat, de ugyanakkor annyira jó volt látni a gyerekek szemében a csillogást, azt a bizonyos öröm okozta csillogást. Aztán később, amikor már házas voltam, az unokaöcsém óvodájában kértek meg, hogy legyek már a Mikulás. No, hát az is nagy élmény volt, főleg akkor, amikor a csöppnyi unokaöcsémnek átadhattam a csomagot – úgy beszélhettem vele, mint egy igazi és öreg Mikulás –, és ő nagy, csodálkozó szemekkel nézett rám és eszébe sem jutott, hogy az ősz szakáll mögött és a piros ruha alatt az általa jól ismert és szeretett nagybácsi van. Aztán volt, hogy kollégám kért meg arra, hogy szerzett jelmezt és beöltöznék-e a kedves szerepbe. Azt is elvállaltam, szívesen.
Majd később megszülettek a gyermekeim és amikor lepihentek 5-én este, akkor lopva belecsempésztük cipőjükbe a csomagokat. Másnap reggel nagy volt a csodálkozás, mert mindenkiében, a szülők cipőjében is volt csomag és tudják, a világ egyik legszebb érzése az, amikor az ember a saját gyermekeit látja örülni és látja a szemeikben azt a fajta csillogást, ami egyszerre csodálkozás, másrészt pedig egy erős hit jelenléte aziránt, hogy igen, mégiscsak létezik. A csoda létezik.
Amikor gyerek voltam és nagy tízemeletes ház tömbjében laktunk, nem foglalkoztam azzal, hogy miként is lehet az, hogy a mikulás a sokadik emelet ablakába belülről, ahol a belső párkányon kitettem a cipőmet, bele tudja csempészni az ő ajándékát. Nem foglalkoztam ezzel. Talán azért nem, mert hittem a csodákban, hittem valami olyan erőben, ami felül tud írni minden bosszúságot az életben, felül tudja írni az emberi rosszindulatot és felül tudja írni a lehetetlent. Ma, kettőezerhuszonötben, ugyanúgy várom a Mikulást, mint gyerekkoromban. Ha nem is tisztítom meg a cipőimet, de az előszobában lévő szőnyegre szépen egymás mellé teszem őket jelezve, hogy én is várom. És a gyermekeim, akik már nagyok és ugyanolyan, sőt olykor bölcsebb felnőtt fejjel gondolkodnak, mint én, ugyanúgy kiteszik a cipőjüket az előszobába, várva a drága, jó öreget, mert ma már újra Mikulásnak hívhatjuk őt, elfelejtve ezzel a kommunizmus mindenféle átiratát, szóval várva a mikulást, hisznek abban a talán ősi erőben, amiben én. Hogy csodák léteznek.
Emlékeznek arra az érzésre, amikor a cipőjükben meglátták a csomagot?
Ezt azért kérdezem, mert sokan, amikor már nagyobbak lesznek bátran kijelentik, hogy ők már nem hisznek a Mikulásban. A Mikulás talán nem is egy személy, persze van egy stilizált alakja, hogy ő egy piros ruhába öltözött sapkás és nagy fehér szakállú bölcs idős ember, aki egy éjszaka alatt az egész világot beutazza azért, hogy a gyerekeknek örömet okozzon és teljesítse a kívánságaikat, amolyan apró kívánságaikat. Ez a Mikulás, aki egy éjszaka alatt beutazza a világot, nemcsak a gyerekeknek hoz örömöt, hanem a felnőtteknek is. Amolyan szívbéli megnyugvást.
Emlékeznek arra, amikor gyerekként kiborították a mikulászacskó tartalmát a földre, az asztalra, vagy az ágyra, vigyázva, hogy meg ne sérüljön ami ott bent van, majd másnap a kincsek egy részét elvitték az iskolába és boldogan majszolták az otthonról hozott csokoládékat? Valahogy nem érdekelt senkit sem, hogy azokat a csokoládékat a boltban is meg lehet venni. A mikuláscsomag tartalma a mi aprócska kincseink voltak.
Ha több mint 50 év Télapó-, majd Mikulás-várására visszagondolok, ennek az 50 évnek a távlatában talán meg tudom mondani mi az, ami miatt én ma is várom a Mikulást.
Az ember vágyik a szeretetre és a megbecsülésre. A megbecsülést mástól kaphatjuk, ahogy a szeretet is. (Jó, tudom, van önszeretet is, na de…) De, amikor egy ismeretlen az ismeretlenségből előbukkanva, aprócska ajándékokkal vagy édességgel meglep, akkor megnyugszik az emberi szív még akkor is, ha az már elmúlt 50 éves, hiszen mert átélheti a szeretet érzését. És ha nincs arra mód, hogy akár egy apró édességgel meglepjük egymást, de egymás szemébe nézve elmondhatjuk, hogy boldog mikulást kívánunk a másiknak és átölelhetjük, akkor megérthetjük azt, hogy az a bizonyos Mikulás, akinek a létezésében felcseperedve kételkedtünk, az a bizonyos Mikulás igenis létezik!
Mert ő nem csupán egy személy, aki bejárja az egész világot egy este alatt, hanem ő a szeretet, amely ott lakozik minden ember lelkében és szívében.