2026. 01. 28.
Kiemelt kép: Csokonai Vitéz Mihály szobra Debrecenben; Szerző: Globetrotter19; https://commons.wikimedia.org/wiki/User:Globetrotter19
221 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) – Debrecen kivételes tehetségű fia, a magyar költészet egyik legnagyobb újítója.
Csokonai Vitéz Mihály életútja szorosan összefonódik Debrecennel és a Református Kollégiummal. Nem csupán földrajzi értelemben: szellemi értelemben is innen indult, itt formálódott, és ide tért vissza rövid élete végén. A Kollégium a 18. század végén Magyarország egyik legjelentősebb szellemi műhelye volt, amely magasszintű tudást, fegyelmet és hagyományt követelt meg – Csokonai pedig e szellemi műhely egyik legfényesebb csillagaként írta be magát az intézmény történetébe.
Már diákként rendkívüli műveltséggel tűnt ki. Klasszikus nyelvekben, modern európai irodalomban, filozófiában egyaránt otthonosan mozgott. A Kollégium tudáscentrikus világa tág horizontot nyitott számára, Csokonai pedig e tudást nem csupán őrizte, hanem alkotó módon továbbgondolta. Költészete ennek a találkozásnak a gyümölcse: hagyomány és újítás, rend és szabadság párbeszéde.
A feszültség, amely később kibontakozott közte és az intézmény között, nem írható le egyszerűen értékbeli ellentétként, sokkal inkább fogható fel úgy, mint két nagy erő találkozása. A Kollégium a rend, a közösségi felelősség és az évszázados tanítás képviselője volt; Csokonai pedig az egyéni tehetség, a szellemi szabadság és a gyorsan változó európai eszmék hordozója. Mindkettő a maga teljességében volt igaz – együtt mégsem tudtak tartósan közösen munkálkodni. Végül a törésvonalak nem maradtak pusztán szellemiek, az iskolai esküdtszék pedig nem a tehetséget, hanem a kihágásokat vizsgálta. Az ítélet megszületett: 1795 nyarán oktatói és diáktársai ünnepélyes keretek között kizárták a Kollégiumból.
A távozás nem megtörte Csokonait, hanem sajátos szabadságba állította. Költészete ekkor vált igazán sokszólamúvá: verseiben a rokokó könnyedsége, a felvilágosodás gondolatisága és az érzelmi líra új hangjai egyszerre szólalnak meg ekkortájt. A magyar nyelv addig nem tapasztalt rugalmassággal, zeneiséggel és intellektuális bátorsággal formálódik verseiben.
A Lilla-versek érzékeny emberképe, A Magánossághoz elmélyült önvizsgálata vagy a Dorottya játékos iróniája mind azt mutatják: Csokonai nem elszakadt hagyományaitól, hanem új hangon szólaltatta meg őket. Költészete hidat képez a régi magyar irodalom és a modern líra között.
Rövid, betegségekkel terhelt élete utolsó éveit Debrecenben, özvegy édesanyja házában élte le. Harminckét év adatott meg neki, de hatása messze túlmutatott saját korán. Debrecen és a Kollégium ma már nem egy lezáratlan konfliktus helyszínei, hanem annak a szellemi térnek az őrzői, ahol Csokonai tehetsége megszülethetett.
221 év távlatából Csokonai Vitéz Mihály alakja nem megoszt, hanem összeköt: a hagyományt és az újítást, az intézményt és az egyéni zsenialitást.
Debrecen költője ő – olyan örökség, amely egyszerre köt múltunkhoz és nyit jövőnk felé!