2025. 11. 04.
Kiemelt kép: https://web.archive.org/web/20161110133239/http://www.panoramio.com/photo/41017364, szerző: Péter Gyula
Ezzel a címmel jelent meg egy írás 1956 decemberében, alig egy hónappal a forradalom leverése után az akkori Hajdú-Bihari Naplóban, Kiss János tollából. Mint a szerző anno írja: „Keserű látvány nézni, hogy évszázadok után most halódik az igazság fája…”
Ezt a példát említette ma Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, amikor a Köztemetőben – az 56-os hősök emlékkövénél – elmondta beszédét a forradalom leverésének 69. évfordulóján. Miként a városvezető felidézte, visszaemlékezések tanúskodnak róla, hogy a Füvészkert utca felől a Déri térre behatoló szovjet tankok közül az egyik – lánctalpával – megsértette a líciumfát, megsebezte annak törzsét. Mindenki tudta a városban, hogy ami akkor sebet kapott, az nem csupán a fa volt, hanem Debrecen lelke is egyben. De ahogy a leszúrt gallyból egykor fa lett, úgy éledt újra a líciumfa 1956 után is: ez jelképezte ezután városunk hitét és életerejét, s a cívis identitás meghatározó szimbólumává vált még inkább. A tankok ugyanis nem csupán a forradalmat akarták elfojtani, hanem a debreceniek reményét és hitét is abban, hogy ez a közösség valaha visszanyerheti jogát, hogy maga dönthessen sorsáról – mutatott rá Széles Diána.
A Hajdú-Bihari Napló 1956. december 7-i számából; Szerző: Kiss János
Városunk alpolgármestere Guti Józsefről, a Posta épületénél hősi halált debreceni polgárról is megemlékezett beszédében. Mint mondotta, Guti József nem az ideológiákért és a jelszavakért halt meg, hanem valójában a békéért, hiszen azért ment ki az épület elé, hogy tudassa a szovjetekkel: az épületben üzemanyag és értékes műszerek vannak felhalmozva, melyeket értelmetlen elpusztítani. A Posta gondnokát azonban meg sem hallgatták, a következő pillanatban egy géppuska-sorozat terítette le őt.
Széles Diána megfogalmazása szerint Debrecen ma csak egy összetartó közösségként maradhat a nyugalom szigete. Igazi hőseink napjainkban azok, akik – Guti Józsefhez hasonlóan – a béke megőrzésére törekednek. A Posta egykori dolgozójának szelíd határozottsága nagyobb veszélyt jelentett a tankokra mint a fegyverek, ugyanis értelmetlenné tette őket! Mert a béke nem a gyengeség jele, hanem a legnagyobb erő. Az igaz hit – 1956 után is – Debrecenben végül újra gyökeret vert, a rendszerváltással a remény valóra vált, a megszállók tankjai pedig elmentek. A líciumfa ma él, egészséges és fennen hirdeti, hogy itt egy összetartó, városáért tenni akaró közösség él.
Debrecen csak egy összetartozó közösségként maradhat a nyugalom szigete
Fotó: Széles Diána Facebook-oldala
Mit üzen számunkra ezen példán keresztül nekünk 1956? Talán azt, hogy a legnagyobb sötétségben is ott pislákol a remény fénye, míg a vész idején vannak, akik megőrzik emberségüket. S amikor az igazság fáját eltapossák, ők vérükkel táplálják, hogy újra életre keljen.
Békénk megőrzéséhez erő kell! Olyan vezetők, akik kellő határozottsággal képviselik közösségüket. Nem hódolnak be senkinek, bennünket képviselnek – zárta gondolatait Széles Diána.