2025. 10. 15.
Kiemelt kép: Magyar nyilaskeresztesek vonulnak egy német Királytigris mellett, 1944. október 15. után; Bundesarchiv, Bild 101I-680-8283A-12A / Faupel / CC-BY-SA 3.0
81 évvel ezelőtt sorsdöntő idők jártak Magyarországon. A háborúban vesztésre álló Németország már 1944 márciusában megszállta országunkat azért, hogy biztosítsa maga számára a délkelet-európai arcvonalat az előrenyomuló szovjet seregekkel szemben.
Voltak hazánkban akkoriban is olyanok, akik egy közelgő hatalomátvétel reményében bizakodva tekintettek erre a lépésre és nem különösebben bánták, hogy Magyarország, szuverenitásának „egy pici” részéről, le kell mondjon ezáltal.
Tudjuk mi következett ezután: az önállóságában súlyosan korlátozott országban a Harmadik Birodalom érdekei kerültek előtérbe, a magyar nemzeti érdekekkel szemben. És akkor meglehetősen enyhén fogalmaztunk, hiszen mindez a fronton vérző honvédeink mellett a civil lakosság és zsidó honfitársaink százezreinek életébe, később a két bécsi döntéssel és más módokon visszakerült területek újbóli elvesztésébe, valamint nemzeti vagyonunk döntő részének megsemmisülésébe került.
1944. október 15-én – külső segítséggel, a Kormányzót egyetlen élő gyermekével zsarolva – a németek itteni embere, Szálasi Ferenc vette át a hatalmat. Ismerős helyzet? Mindig vannak olyanok, akik politikai céljaik érdekében mások családját – vagy akár sajátjukét is (!) – zsarolni képesek. Nehéz elképzelni ettől alávalóbb cselekedetet!
A puccsot követő néhány hónapban – leginkább a fővárosban – a csőcselék vette át az uralmat, és képviselői leszámoltak mindenkivel, aki a szemükben saját maguknál jobb, tisztább, tehetségesebb volt. Ha akkoriban lett volna Facebook, ezek az emberek nyilván ott is kifejezték volna mindenféle alantas szándékaikat azokkal szemben, akik más véleményen voltak bizonyos kérdésekben, mint ők.
Jellemző egyébként, hogy az 1939-es választáson az ország azon részein szerezte meg a Nyilaskeresztes Párt a legtöbb szavazatot, ahol a háború utáni két – viszonylag szabad – választáson a kommunista párt. A csőcselék tehát örök, majdnem mindegy neki, kit szolgál. Hisz tudjuk, a későbbi ÁVH kötelékében nem kevés egykori „kisnyilas” találta meg boldogulását. Nekik ugyanis – ahogy Csetneki mondja a Tanú című filmben – „meg lett bocsájtva”.
Ahogy Szálasiéknak – és később a kommunistáknak – sem volt lényeges szempont a hatalom legitim módon történő megszerzése, pláne gyakorlása, úgy napjainkban is vannak, akik úgy gondolják, akár feles többséggel is lehetséges alkotmányt módosítani. Vagy éppen hatályon kívül helyezni. Ott van mintának ugyanis a lengyel példa, ahol a 2023-as választások után egy alkotmányos és igazságügyi puccs zajlott le, Brüsszel legnagyobb támogatása mellett. Eközben természetesen nem emlegettek holmi „jogállamisági szempontokat”, az most nem volt érdekes.
Mire tanít hát 1944 ősze bennünket? Valószínűleg arra, hogy országvezetést kizárólag olyan emberek és politikai erők kezébe szabad csak adni, akiknek saját nemzetük érdeke az első!
A kormányzati hatalom közelébe sem engedhetők olyanok, akik idegen érdekeknek rendelnék alá saját hazájuk sorsát, nem nézve, mindez mibe kerül majd.
Hamarosan ismét döntési helyzetben leszünk: kiadjuk-e államunk irányítását a magunk kezéből olyanoknak, akik Brüsszel bármely kívánságát – beleértve egy Oroszország elleni esetleges háborúban való részvétel igényét – maradéktalanul teljesítenék?