Kezdőlap » Örökségünk Debrecen III. – Közös múltunk nyomában

Örökségünk Debrecen III. – Közös múltunk nyomában

Írta: pannka98

A cívisváros helytörténeti értékeiről szóló tudományos konferencián jártunk a Déri Múzeumban. 

A konferenciát Dr. Puskás István kulturális területért felelős alpolgármester nyitotta meg köszöntőjével a múzeum dísztermében, ezt követően pedig átadták az Év Cívis Háza elismeréseket. Sajnos, mindössze két pályázat érkezett, melyeket Gábor István, Debrecen főépítésze ismertetett. A Széchenyi utca 13. alatti ház dicsekedhet a győztes projekttel, melynek képviselői az alpolgármestertől és a főépítésztől vehették át az elismerést.

A rendezvényt előadásokkal színesítették a szervezők, dr. Horváth Péter (DMJV PH Főépítészi iroda – Építészeti Archívum) moderálásával kísérve. 

A 39. gyalogezred zászlói történetéről szóló előadást Kiss Róbert törzszászlós nem tudta megtartani, ugyanis az árvíz elleni védekezés a Duna menti ártérbe szólította a gátakhoz. 

Balogh László (DMJV PH Főépítészi Iroda-Építészeti Archívum) “Aki szét akarta lövetni a Kistemplomot” címmel Hanke Leo életével és tetteivel ismertette meg a közel félszáz érdeklődőt. A szekció utolsó előadója Czeglédiné Dr. Lovas Enikő volt, a Bocskai Könyvtár helytörténész könyvtárosa, aki a méltatlanul elfeledett debreceni Méntelepről és híres, első parancsnokáról, Fadlallah el Hedad Mihályról tartott érdekfeszítő bemutatót.

Az építészeti szekció Horváth Péter előadásával indult, aki tovább folytatta kutatásait a Novella csapszékkel kapcsolatban és a csapszék feltételezett berendezésével ismertetett meg bennünket. Papp József, a cívisvárosi Polgármesteri Hivatal nyugalmazott főmunkatársa a Városháza építéstörténetének kevésbé ismert részleteiről beszélt. Gajdos Csaba építész a Csokonai Nemzeti Színház rekonstrukciója kapcsán az épület felújításának a nagyközönség számára talán ismeretlen részleteket tárt fel. Gellér Ferenc építész Spiegel Ferenc tervei alapján Debrecenben megépült csodálatos épületekre hívta fel a figyelmet. Nyúl Imre helytörténeti kutató a debreceni kertségek még meglévő épületeit, közte az utolsó nádfedeles présházat mutatta be és egyben kérte az illetékesek segítségét a további épületek megtartására, védelmére. A szünet előtt Virányi Zsolt építész a műemlékvédelemmel, annak jogi hátterével és lehetőségeivel, a rendszer átalakításával ismertette meg a közönséget.

A délutáni Muzeológia-helytörténetírás szekció keretein belül négy előadás várta a délelőttihez képest, sajnos, már pár fővel kevesebb érdeklődőt. 

A délutáni előadásokat Korompai Balázs, a Déri Múzeum főmuzeológusa moderálta. Elsőként Dr. Lakner Lajos irodalomtörténészt szólította, aki a provokatív című “Helytörténetírás Kinek? Minek?” címmel tartotta meg előadását. Mint a konferencia egyik érdeklődője, csak remélni tudom, hogy mindig szükség lesz a helytörténetírásra, hiszen ez is már a III. volt a sorban! Majd egy, a moderátor szerint is hiánypótló előadás következett Új Judittól Debrecen sörtörténetéről. Az előadáshoz kapcsolódóan a konferencia végén különböző söröspoharakat választhattak és vihettek haza a hallgatóság tagjai Korompai Balázs jóvoltából. A szekció harmadik előadását betegség miatt személyesen nem tudta megtartani Dr. Brigovácz László (MNL HBVL) főlevéltáros Sárvári Pál leveleskönyvéről. Az előadást helyette Lakner Lajos olvasta fel. A szekció és a konferencia utolsó előadását Korompai Balázs tartotta érdekes debreceni kapcsolatokról Vojnich Oszkártól Kenézy Gyulán és Déri Frigyesen át Dr. Gyurkovics Tiborig. Bár nem hangzott el az előadás során, csak az utólagos beszélgetésen, de az előadás egyben tisztelgés is volt a 100 éve elhunyt Déri Frigyes emléke előtt!

Akik az egész napot a Déri Múzeumban, a konferencián töltötték, meggyőződhettek arról, hogy szükség van a helytörténettel/helytörténetírással foglalkozni, hiszen annak rengeteg ága van és az eladások során kiemelkedően sok információhoz juthattak!

Találkozzunk jövőre a IV. Örökségünk Debrecen konferencián!

Fotó: Debrecen.hu

Ami még érdekelhet

Debrecen mindenek előtt!

Legfelkapotabb bejegyzéseink